Index Vakbarát Hírportál

Opportunity: hivatalosan is halottnak nyilvánítva

2019. február 13., szerda 20:52

Az űrkutatási hivatal kedden még tett egy sikertelen utolsó próbálkozást, majd szerdán hivatalosan is halottnak nyilvánították a marsjárót, ami rekordot döntött és víznyomokat fedezett fel a vörös bolygón.

Mint arról beszámoltunk, az Opportunity 2004 óta rója a vörös bolygót, és összesen több mint 45 kilométert tett meg ez idő alatt, jócskán felülmúlva minden várakozást. Június óta azonban nem jelentkezett. Akkor került egy nagyobb homokviharba, és nem tudott áramot termelni napelemei segítségével, akkumulátorai pedig lemerültek. A NASA azóta több mint 600 ébresztő parancsot küldött neki, válasz azonban nem érkezett.

Az űrkutatási hivatal kedden még tett egy sikertelen utolsó próbálkozást, majd szerdán hivatalosan is halottnak nyilvánították az Opportunityt. Testvére, a három nappal később érkező Spirit marsszonda már 2011-ben megadta magát a vörös bolygó felszínén.

Mint azt megírtuk, az Opportunityt hordozó Delta II-es rakéta 2003. július 7-én, a Spirit három nappal később indult 455,4 millió kilométeres útjára. Mai szemmel nem is kerültek sok pénzbe - 800 millió dollár volt a két marsjáró összköltsége), és egy rakás műszerrel szerelték fel őket. Volt rajtuk számos kamera (közöttük panoráma és mikroszkopikus nagyítású képeket készíteni képes gépek is), három különböző spektrométer, egy sziklákból mechanikai módszerrel mintát venni képes kapirgáló szerszám, és mágnesességmérők is. Az érdekesebb leletekhez pedig robotkarjuk vitte közelebb őket.

Az Opportunity leszállóhelyéül a Mars egyenlítője tájékán lévő Meridiani Planum nevű térséget választották ki, mert korábban a bolygó körül keringő Mars Global Surveyor hematitot (a vasoxid egy formáját) vett észre ott, és az űrkutatók ezt a hajdani víz jelenlétének tulajdonították. A marsi víz rejtélye nagyon régen foglalkoztatja a kutatókat hiszen az élet (már az általunk ismert változata) elképzelhetetlen folyékony víz nélkül. Az Opportunity fő feladata tehát az volt, hogy a víz nyomai után kutasson. 

Sikerrel. Gyakorlatilag bebizonyította, hogy a Mars felszínén hosszú időn keresztül folyékony víz volt. Erre nemcsak a hematit utalt, de a marsjáró által talált gipsz, karbonát- és szulfátásványok is, amelyek a Földön jellemzően vizes közegben alakulnak ki. 

A szonda 2007-ben lemászott a Victoria-kráter aljára kőzetet gyűjteni, majd hosszú, három évig tartó útra indult a 21 kilométerre lévő Endeavour-kráterhez. 2014 júliusában 40,2 kilométerrel földönkívüli távolsági rekordot állított fel, ekkor körözte le a Szovjetunió 1973-as Lunokhod-2 távirányítású holdjáróját. 2015-ben olyan, magas alumínium- és szilíciumtartalmú ásványokat fedezett fel, amelyeket korábban nem találtak a Marson, később pedig magnézium-szulfátra is bukkant.

Így érkezünk el a tavalyi nagy homokviharig, amely lezárta az Opportunity történetét.

Rovatok