Index Vakbarát Hírportál

A SpaceX rakétáival indul a Holdra az izraeli űrszonda

2019. február 18., hétfő 19:55

Péntekre virradóra bocsátják fel az első izraeli Hold-szondát, amit Elon Musk SpaceX vállalatának Falcon-9-es rakétájával indítanak útnak. A Beresit nevű, legénység nélküli kis űrhajó közép-európai idő szerint hajnali 2 óra 45 perckor indul a floridai Cape Canaveralból, jelentette be a SpaceIL izraeli nonprofit konzorcium.

A túlnyomórészt magánvállalkozásban készült szonda a tervek szerint hét héttel később, április 11-én landol, miután legalább hatszor megkerülte a Földet. Izrael az Egyesült Államok, Oroszország és Kína után a negyedik ország, amely űreszközzel a Holdon landol, mondta Ido Antebi, a SpaceIL elnök-vezérigazgatója.

A Beresit – ami Mózes első könyvének (Teremtés könyve) héber neve – lesz az eddigi legkisebb űrszonda a Holdon, hangzott el a hétfői sajtótájékoztatón. Az 585 kilogrammos, 1,5 méter magas miniűrhajó a mágneses mezőt fogja vizsgálni a Weizmann Tudományos Intézettel közös projekt keretében. A Beresit által nyert adatokat megosztják az amerikai űrkutatási hivatallal, a NASA-val is, írja az MTI.

Ezen kívül az űrszonda kitűz a Holdon egy izraeli zászlót, és egy kapszulában ott hagy digitális lemezeket, rajta izraeli szimbólumokkal, dalokkal, gyermekrajzokkal, a Bibliával és egy holokauszttúlélő visszaemlékezéseivel „a jövendő nemzedékek számára".

Az űrszonda építése 100 millió dollárba (kb. 28 milliárd forintba) került. A költséget elsősorban magánadományozók állták, mindenekelőtt Morris Kahn 88 éves dél-afrikai-izraeli milliárdos. A SpaceIL az Izraeli Űrkutatási Hivatal (ISA) és az Israel Aerospace Industries (IAI) állami repülőgépgyár támogatását is élvezi.

Rovatok