Index Vakbarát Hírportál

Új vezére van a Microsoft Magyarországnak

2019. február 18., hétfő 12:02

A Magyar Telekom eddigi vezérigazgatóját, Christopher Mattheisent nevezték ki a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatójává.

Christopher Mattheisen több mint 20 éve a telekommunikációs szektorban dolgozott, főként a régióban. A magyar Westell 900 mobilszolgáltatónál kezdte, majd lengyel és más országokban működő telekommunikációs cégeknél töltött be marketing, sales és stratégiai vezető beosztásokat.

Később két informatikai startupnál is dolgozott Nagy-Britanniában illetve Amerikában. 2002 óta dolgozott a Magyar Telekomnál, először a vezetékes üzletág vezetőjeként, majd 2006-tól 12 éven át vezérigazgatóként.

A felhő, a big data, a dolgok internete, a mesterséges intelligencia, de még a kiterjesztett- vagy a virtuális valóság is mára a technológia fejlődésének meghatározói, a Microsoft pedig mindegyik területen vezető szerepet tölt be. Új pozíciómban arra fogok törekedni, hogy a magyar vállalkozások és szervezetek maximálisan kiaknázhassák az ezekben a technológiákban rejlő lehetőségeket

- fejtette ki Mattheisen terveit a kinevezéséről szóló közleményben.

A Microsoft Magyarország vezetőváltása összefüggésben lehet a céget ért tavalyi amerikai hatósági, illetve belső céges vizsgálatokkal. Mint lapunk is megírta, még 2017 decemberében pattant ki a Microsoft belső vizsgálatot folytatott magyarországi leányvállalatánál cég brutálisan túlárazott magyarországi szoftverlicenc-értékesítései miatt.

A vizsgálat eredményeként szerződést bontottak nagy hazai viszonteladóikkal, és négy magas rangú vezetőt is kirúgtak a cég magyar leányvállalatától.

Augusztus végén már a Wall Street Journal mértékadó amerikai üzleti lap számolt be róla, hogy az ügyben az Egyesült Államok értékpapír- és tőzsdefelügyelete, illetve az amerikai igazságügyi minisztérium is vizsgálatot folytat korrupció gyanúja miatt.

Rovatok