Index Vakbarát Hírportál

A zebra csíkjai elriasztják a legyeket

2019. február 21., csütörtök 13:54

Megoldódni látszik az evolúcióbiológusok kedvenc rejtélye, vagyis hogy miért csíkosak a zebrák. Úgy tűnik, hogy a csíkok elbizonytalanítják a legyeket, így azok nem szállnak az állatra, és megkímélik őt egy csomó nyavalyától. Persze az is igaz, hogy hasonló megoldásokkal tele a padlás, amelyeket később aztán kivétel nélkül megcáfoltak.

Kezdjük rögtön azzal, hogy minden ezzel ellentétes híresztelés dacára a zebrák fekete alapon fehér csíkosak. Bár az intuíció azt mondatná velünk, hogy a dolgok alapból fehérek, és ehhez adjuk hozzá az ettől eltérő színű mintákat, a zebraembriók vizsgálata kimutatta, hogy az állat feketén kezdi pályafutását az anyaméhben, és csak az embrionális fejlődés későbbi szakaszában alakulnak ki a fekete háttér előtt a fehér csíkok.

Noha már ez az információ is hírértékű volt, még nem magyarázza azt, hogy miért létezhet ez a mintázat. E jelenség már Charles Darwint és konkurensét, Russel Wallace-t is foglalkoztatta. Wallace szerint a csíkok rejtőszínként funkcionáltak, Darwin azonban ezt megalapozatlannak tartotta. Mégis ez az elmélet vált a legnépszerűbbé, az ismeretterjesztő könyvekben tényként írják, hogy a ragadozók nem képesek a sok csíkos zebra között kiszúrni egyet, így nehezebben kapják el őket, amiből a zebrának előnye származik.

csakhogy ezt még senki sem bizonyította egyértelműen. Ahogy az összes többi hipotézis is bizonyítatlan. Az egyik szerint a csíkoknak, a fölöttük kialakuló légáramlás következtében, a hőszabályozásban van szerepük, de ezt egy magyar kutatócsoport cáfolta meg. Mások szerint a csíkoknak az állatok közötti társas kommunikációban van szerepük,

de ezt (és a többi elméletet sem)  bizonyította még senki.

Viszont van egy másik elmélet, amely szerint a csíkos állatokra nem szállnak annyira a legyek. Ezt a teóriát pedig most úgy tűnik, sikerült kísérletesen is alátámasztani. A davisi Kaliforniai Egyetem kutatásukban lovakat, zebrákat és zebrának öltöztetett lovakat vizsgáltak. Úgy találták, hogy a legyeket nem zavarja különösebben sem a lovak, sem a zebrák látványa, amikor távol vannak tőlük, de ez drasztikusan megváltozik, ha a közelükbe érnek.

Közvetlenül leszállás előtt azonban egyértelműen megzavarodnak a csíkoktól. Ahelyett, hogy leszállnának az állatokra, gyakran visszafordulnak, illetve egyszerűen nekik repülnek, mintha nem tudnák felmérni, hogy milyen távol is vannak tőlük. Az eredmények szerint, amit nyolc ló és három zebra 16 órán keresztül történő megfigyelésével gyűjtöttek,

míg ugyanannyi légy döngicsélt az összes állat körül, addig a zebrákra kevesebb légy szállt ténylegesen le.

Felmerülhet, hogy legyek valamilyen más ok miatt nem csípik a zebrákat (például eltérő szaguk miatt). Ezért a kutatók egy következő kísérleti körben fogtak hét lovat, és csíkos zebrajelmezt húztak rájuk. A jelenség itt is látható volt: a csíkos köpenyből kilógó részeken a legyek ugyanolyan elánnal támadták a lovakat, mint egyébként, de a csíkos részeikre alig szálltak. Mindennek oka talán a legyek látásának kis felbontásában rejlik. Két méternél távolabbról nézve a zebra nem is csíkos egy légy szemében, hanem egyöntetűen szürke. amint azonban megközelíti, hirtelen előtűnnek számára a csíkok, és ez olyannyira megzavarhatja a rovart, hogy képtelen rendes landolást kivitelezni.

Forrás: Guardian

Rovatok