Észak-Amerikában mára megint olyannyira elszaporodtak a farkasok, hogy a vadvédelmi hatóságok javasolják a veszélyeztetett státuszuk eltörlését. Ezzel párhuzamosan a ragadozó Eurázsiában is visszatérőben van, mintha nem venne tudomást az emberi tevékenység legtöbb állatra káros következményeiről. Mi teszi ilyen strammá a farkast, amely még az évszázadok üldöztetését is átvészelte?
Az Egyesült Államokban évek óta jogi küzdelmet vívnak egymás ellen a kormányzati természetvédelmi tisztviselők és a természetvédők a farkas megítélésével kapcsolatban. Azt mindenki tényként kezeli, hogy a farkaspopulációk évtizedek vegetálása után intenzív szaporodásnak indultak, a vita abban van, hogy megérett-e már az idő arra, hogy feloldják a védelmüket. A vita persze politikai színezetet is kapott, hiszen a veszélyeztetett státusz feloldásáról szóló döntést ugyanaz a David Bernhardt ügyvezető belügyminiszter jelentette be, aki korábban már egy kis hal (Hypomesus transpacificus) védett státuszát is fel akarta oldani. A hal védettsége véletlenül éppen azokat a farmereket zavarta a legjobban (mivel így nem juthattak öntözővízhez), akik érdekében Bernhardt korábban lobbizott.
Ez persze a farkaspopulációk állapotát semmilyen módon nem érinti. A szürke ragadozó szinte kihalt az Egyesült Államok úgynevezett alsó 48 államában (tehát Alaszkát kivéve mindenhol), alig voltak már ezren, amikor védelem alá vették őket. A számuk mára 5000-re gyarapodott, ami az ország méreteit tekintve nem tűnik olyan soknak, főleg, hogy csak Alaszkában 13 ezren élnek.
A trend azonban egyértelmű: a farkas szaporodik és terjed Amerikában.
A természetvédelmi hatóságok a farkas gyarapodását a védelmi erőfeszítések dicsőséges sikerének tekintik, és úgy gondolják, hogy a védelem fenntartása mára szükségtelenné vált. Minthogy fel akarják oldani, a kommentátorok jelentős része azon kezdett töprengeni, hogy milyen érdekek állnak szemben a farkas védelmével. Felmerülhet a vadászok vadászhatnékja, az élőhelyekre szemet vető befektetők, de akár a jószágaikért aggódó állattenyésztők revansvágya is. Mindenesetre nem állíthatjuk, hogy a farkas veszélyeztetett kategóriából való kivétele tisztán republikánus cél lenne, hiszen már az Obama-kormányzat is megpróbálkozott vele hat éve, de a rutinszerűen beindított bírósági ellentámadás azt a javaslatot megsemmisítette.
A farkast hagyományosan gonosz, ártalmas állatnak tartották, és bőkezűen díjazták azokat a fejvadászokat, akik tömegével gyilkolták őket. Szó szerint népirtást rendeztek körükben, a legváltozatosabb módszerekkel: lőtték, csapdázták a felnőtt állatokat, sőt biológiai hadviselést is folytattak ellenük, és rühösséget terjesztettek el szándékosan a populációban.
A kölyköket pedig az odúba vetett dinamitrudakkal robbantották cafatokra.
Amikor végül védelmet kaptak a hetvenes évek végén, szinte már csak Észak-Minnesotában élt farkas Kanadától délre. Később visszatelepítették őket a Yellowstone Parkba és Idahóba. Innen terjedtek el fokozatosan a környező államokba, így Utah-ba, Oregonba, Washingtonba és Kaliforniába. A számuk és az elterjedési területük újbóli növekedésével szaporodni kezdtek az ember és a farkas közötti, soha nem baráti találkozások. Az állattartók nem élvezik, hogy a farkasok elejtik a marháikat és a juhaikat, a vadászok pedig nem boldogok attól, hogy a farkasban konkurensre leltek a világ egyik legnagyobb szarvasának számító vapiti utáni vadászatban.
Az amerikai farkaspopuláció növekedése valóban lehetővé teszi a farkas védettségének feloldását, még ha nem is ért ezzel mindenki egyet. A növekedés mögött a megfelelő táplálékbázis és élőhely megléte, illetve a védettség áll
– válaszolta kérdésünkre Bíró Zsolt, a Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézet docense. Sőt, Európában is hasonló folyamatok figyelhetők meg. A biológus szerint több olyan európai országban is megjelent újra a farkas, ahol korábban kipusztult. Franciaországban például 2013-ban született az első regisztrált vad farkas kölyök. Belgiumban nem élt 200 évre visszamenően farkas, de tavaly már igazolták a jelenlétét. Németországban is egyre több falka van, jelenleg több mint 60, és hasonlóan gyarapodnak Skandináviában is. De egész Európában gyarapszik, 1970 és 2005 között megnégyszereződött az állomány.
Látszik, hogy a farkas képes alkalmazkodni az emberekhez, a lakott helyekhez, kihasználhatja az állattenyésztésből adódó plusz táplálékbázist.
Bíró Zsolt érvelése szerint az európai terjedés oka hasonló, mint Amerikában: a védettség következtében kevesebbet ejtenek el közülük, több életteret hoztak létre nekik, és elég zsákmány áll rendelkezésükre (hiszen a nagytestű növényevők populációi is növekednek Európa-szerte).
A farkas nem annyira válogatós az élőhelyekben, már több helyen megfigyelték, hogy az emberek által lakott területeket sem kerüli el messzire. Egy Brassóban készített vadkamerás felvételen például az látszott, hogy a farkasok a háziállatok karámjai felé a külváros kivilágítatlan részein keresztül haladtak, nem pedig a várost megkerülve. Sok helyen a kutatók, természetvédők aktívan próbálják csökkenteni a farkas-ember közti konfliktust, vagyis elfogadottabbá tenni a farkast.
Nyilvánvaló azonban, hogy nem mindenki rajong a farkasokért, az ellenszenvért pedig az anyagi érdekeken túl a máig élő előítéletek is okolhatók. Bíró Zsolt, bár friss információval nem rendelkezik az emberek hozzáállását illetően, felelevenítette, hogy a kétezres évek elején volt egy magyar felmérés az egyik LIFE Nature projekt kapcsán. Ennek eredményei alapján úgy tűnt, hogy sok ember még mindig úgy gondolja, hogy a farkas embereket támad meg, és továbbra is befolyásolja a gondolkodásukat a Piroska és a farkas meséje. De szerinte ez azóta változhatott, éppen a farkasvédelmi programok révén, amelyek az emberek farkashoz való hozzáállását is próbálják megváltoztatni.
A farkas feltételezett emberevése számos kultúrában megjelenik mint a faj velejéig hatoló gonoszságának szimbóluma. A ragadozó időnként valóban rátámad az emberre, bár az incidensek igen ritkák, és nagyon ritkán végződnek halállal (már az ember halálával, mert ha ilyesmi történik, rendszerint rövid úton végeznek a „bűnös” állattal). A legteljesebb feljegyzések a farkasok emberölését illetően Franciaországból maradtak ránk. Ezek szerint ott a 13. századtól a 20. század elejéig összesen 7600 halállal végződő támadást jegyeztek fel. Miután azonban a farkas végletesen megfogyatkozott Észak-Amerikában és Európában, a halálos támadások száma gyakorlatilag nullára csökkent.
A 20. század második felében Európában és Oroszországban összesen nyolc, Észak-Amerikában három haláleset történt, bár Ázsiában 200-nál is több.
A támadások nagy részét veszett farkasok követik el, és a legritkább esetben nézik tápláléknak az embert. Természetesen a puszta tények rendszerint tehetetlenek az emberek gondolkodásmódját átszövő gyűlölettel szemben. Már a 9. századi Franciaországban is fizettek a vadászoknak azért, hogy a gonosznak tartott farkasokat gyilkolják, majd a következő évszázadokban folyamatosak maradtak a hajtóvadászatok. A farkasok utálatán az sem enyhített semmit, hogy a 16. századra teljesen kiirtották őket Angliából, száz évvel később Skóciából is eltűntek, és az 1700-as évek végére Írországban sem maradt egy sem. A farkas ugyanis tovább élt a rémtörténetekben, különösképpen a mesékben. A gyerekek tehát évszázadokon keresztül már néhány éves korukban megtanulták, hogy rettegni kell tőle, noha gyakorlatilag semmi esélyük sincs arra, hogy személyesen is találkozzanak vele.