Index Vakbarát Hírportál

Légszennyezettség miatt romlik a spermiumtermelés

2019. március 25., hétfő 08:07

A légszennyezettség lehet az egyik fő oka annak, hogy világszerte nő a terméketlenségi arány

– mondta Elaine Maria Frade, a brazil Sao Pauló-i Egyetem kutatója, aki a szálló por és korom, valamint a spermiumtermelés összefüggéseiről publikált tanulmányt. A nagyvárosi légszennyezettség termékenységre káros hatását egérkísérlettel bizonyították.

A levegőben szálló 2,5 mikron részecskeátmérőjű – 2,5 PM néven is ismert – por és korom változást okoz azokban a génekben, amelyek a herék sejtjeinek működését szabályozzák. A tudós károsodást is kimutatott a 2,5 PM-nek kitett egerek heréiben a spermiumtermelésben részt vevő csatornákban. Ez a részecskeméret már olyan apró, hogy nehezen vagy egyáltalán nem ürül ki a tüdőből.

Külön megvizsgálták, hogy milyen hatása van a születés előtt és után tapasztalt légszennyezettségnek, és az eredmények alapján a születés utáni káros hatás erősebb.

(MTI)

Rovatok