Index Vakbarát Hírportál

Mesterséges gravitációt tesztelnek az űrhivatalok

2019. március 25., hétfő 16:01

Állandó edzéssel és szigorú diétával kell minden egyes asztronautának formában tartania a testét, hogy a Nemzetközi Űrállomás mikrogravitációjában tartózkodva ne legyen semmi komoly bajuk. Az amerikai (NASA) és az európai (ESA) űrhivatalok azonban jóval egyszerűbb megoldást szeretnének erre a problémára, ami az idegen bolygókra vezető küldetéseken fokozottan jelentkezik majd.

A tudósok szerint a mesterséges gravitáció lesz az adu ász.

A két űrhivatal közösen elindított egy kísérletet, amelyben az űrbéli környezet és a vélt megoldás hatását igyekeznek szimulálni. Az önként jelentkezők 60 napot tölthetnek el a Német Légügyi és Űrkutatási Központ (DLR) speciális ágyában, amelyet úgy döntenek meg, hogy a vér távozzon a résztvevők fejéből.

Naponta egyszer meg is pörgetik őket a központ centrifugájában, hogy a vér a végtagjaik felé nyomuljon. A szerkezetben személyre szabják a centrifugális erőt, hogy az megfeleljen a vizsgált alany méreteinek, és a forgás középpontját is úgy tudják beállítani, hogy az illető a feje vagy a mellkasa körül forogjon. Eközben vizsgálják a résztvevők kardiovaszkuláris funkciói, az izomerejük, az emésztésük és a szellemi képességeik változását.

Ez nem hangzik olyan menőnek, mint a mozifilmek űrhajóin látott óriási forgó kerekek, amelyek szintén a gravitációt hivatottan fenntartani, cserébe viszont könnyen kivitelezhető kísérlet, és ha eredményes, akkor tényleg egyszerűbb megoldás lesz az fitneszeléssel és furcsa kajákkal kínzott űrhajósok problémájára.

(ESA)

Rovatok