Index Vakbarát Hírportál

Véget érhet az Instagramon lájkszámolás

2019. április 20., szombat 21:14

Megváltozhat az Instagramon a bejegyzések megjelenése, és eltűnhet a képek alól a lájkok száma, hogy csak a szerző lássa ezt az információt. Ezzel a változtatással véget ér az a gyakorlat, hogy csak azért lájkolnak valamit, mert ugyanezt tette harmincezer másik ember is.

A lájktalakítás egyelőre csak kísérlet, de igen komoly érvek állnak mögötte. A kedvelések számolgatása rossz hatással van az emberek mentális egészségére, illetve arra ösztönöz sokakat, hogy veszélyes szituációkba keveredve próbáljanak több virtuális kedvelést begyűjteni. 

Korábban az Instagram társalapítója, Kevin Systrom azt nyilatkozta, hogy a lájkszámlálás által okozott stressz elkerülésére találták ki a Stories funkciót. (És nyilvánvalóban nem a Snapchat volt az ötletadó.)

A TechCrunch hírportál úgy tudja, hogy a módosítás csak egy belső teszt, nyilvánosan nem elérhető a lájkmentesített felület. Hasonló megoldás bevezetésével kísérletezik a Twitter is, ők egy hónapja beszéltek arról, hogy a bejegyzések továbbosztásának (a retweetek) mennyiségét tennék nehezebben kideríthetővé.

(TechCrunch)

Rovatok