Index Vakbarát Hírportál

Beszédfelismerő szoftverrel szűrnék ki a demenciát magyar kutatók

2019. április 24., szerda 17:15

A szellemi leépülés korai fázisának tekinthető enyhe kognitív zavar kiszűrésére alkalmas beszédfelismerő szoftvert fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatói – írja az MTI.

Az egyetem szerdai közleményéből kiderült, hogy Magyarországon csaknem 250 ezer ember szenved demenciában, a szellemi leépülés miatt gondozásra szorulók családtagjait is beleszámítva pedig

mintegy egymillió embert érint a betegség.

Mint írták, a megbetegedések kétharmada Alzheimer típusú, az ezzel a kórral foglalkozó kutatások pedig nemcsak a gyógymód megtalálására, hanem a minél korábbi diagnózis felállítására is koncentrálnak. A jelenlegi kutatás során fejlesztett, magyar nyelvre kidolgozott teszt és nyelvi program a tervek szerint képes lesz kimutatni az Alzheimer-kór korai fázisának tekinthető enyhe kognitív zavar jelenlétét az emberi agyban.

A jól működő nyelvi funkciók hátterében általában jól működő memóriát feltételezünk. A beszéd sajátosságai pedig mérhető módon tükrözik vissza az agy idegsejtjeinek állapotát, a köztük lévő kapcsolatok intenzitását. A kutatás során azt tapasztaltuk, hogy igen nagy a különbség a szellemi hanyatlásra jellemző beszédmintázat és a normál beszéd között.

– idézte a közlemény Kálmán Jánost, a beszédelemző programot kidolgozó kutatócsoport vezetőjét.

A rögzített beszédet tartalmazó hangfájl alapján a szoftver milliszekundumos pontossággal elvégzi az elemzést, artikulációs és beszédtempót mér, megnézi a szünettípusokat és ezek alapján különféle értékeket számol. A kutatók a szoftver háromféle használati módjával számolnak:

A közlemény szerint ez utóbbi a gyógyszerkutatásokhoz nyújthatna segítséget, mivel az eddigi kudarcok hátterében sokszor a nem kellően érzékeny, vagy csupán a memóriateljesítményre fókuszáló klinikai gyógyszervizsgálatok állnak.

Rovatok