Index Vakbarát Hírportál

Százezer forintért jó telefont?

2019. május 13., hétfő 16:35

Azon, hogy egy csúcstelefon általában jó és megbízható, nem lepődik meg senki. Viszont elég sokan nem akarnak vagy nem tudnak több százezer forintot rászánni egy készülékre. Vagy nincs is szükségük a legújabb és legdrágább telefonra, mert egészen egyszerűen nem nyomogatják annyit, hogy mindenképpen csúcstelefonra vágyjanak. Ezen felbuzdulva megnéztük, hogy miből lehet válogatni, ha az ár az elsődleges vásárlási szempont.

Olyan nem túl régen megjelent telefonokat szedtünk össze, amik nagyjából százezer forintba kerülnek, és a szolgáltatóknál gond nélkül be lehet őket szerezni. A tesztben lesznek olyan készülékek is, amik jóval százezer forint alattiak, és olyanok is, amik valamivel felette vannak, de talán még beleférnek a szűkösebb költségvetésbe. Az árak mind a szolgáltatófüggetlen, ajánlott fogyasztói árak, azaz ha szolgáltatónál veszi valaki, akkor akár olcsóbban is hozzájuthat.

Honor 8A

Az 54.990 forintos árával a Honor 8A telefon messze a legolcsóbb készülék a tesztünkben. Nyilvánvalóan szerepelnek olyan telefonok a tesztben, amik jóval többet tudnak, de ha a legfontosabb kérdés az ár, akkor ez a mobil jó választás lehet. Ennyi pénzért persze ne várjon csúcsminőséget az ember, és ne számítson számtalan kényelmi funkcióra, viszont általában ez az az összeg, amiért a legtöbben inkább nem is számítanak semmi jóra.

A jó hír az, hogy ezt el lehet felejteni, a teszt alatt semmi gond nem akadt a készülékkel.

Ha valaki tényleg csak az alapfunkciókat keresi, és olyan telefont szeretne, ami nem fagy le már attól is, ha feloldja a képernyőzárat, nem kell hosszú másodperceket várni, hogy megnyíljon egy alkalmazás, és még fényképezni is lehet vele - na ez pont egy ilyen készülék. Ráadásul jó hír, hogy nem üvölt róla az olcsóság, ezért még azoknak is jó választás lehet, akiknek az olcsóság és megbízhatóság mellett az is szempont, hogy valahogy ki is nézzen a telefon. A legnépszerűbb alkalmazások, csevegőprogramok gond nélkül futnak rajta, és nem is lassítják, a 13 megapixeles kamera pedig ha minden körülmény megfelelő, egész jó képeket készít. Nem lehet vele sajtófotó-díjat nyerni, de arra jó, hogy néha készüljön egy-egy kép, amin sokat dob a HDR funkció is. Filmezésre nem ideális, de zenehallgatásra nagyon jól használható, és néhány egyszerűbb játékkal is elbánik. Csodákat nem lehet várni tőle, de tényleg jó választás lehet azoknak, akik olcsón szeretnének olyan telefont, ami nem hagyja őket cserben.

Honor 20 Lite

A teszt legújabb telefonja a Honor 20 Lite, ami annyira friss, hogy a nagyobb testvéreit még be se mutatták, viszont tökéletesen passzol a százezer forintos koncepcióhoz, ugyanis pontosan ennyibe kerül. Ugyanaz a Kirin 710 processzor került bele mint a Huawei P30 Lite készülékbe, és a memóriájuk is azonos. A Honor telefonnak egy leheletnyivel nagyobb a kijelzője, és az akkumulátora is jobb, de ezek olyan apró különbségek, hogy a mindennapi használatban nem is tűnnek fel.  A szelfizőknek vagy a kezdő vloggereknek jó hír, hogy 32 megapixeles az elülső kamerája és 1080 FHD felbontású videókat is lehet vele rögzíteni. A hátlapon a 24 megapixeles főkamera egy 8 megapixeles ultra széles látószögű és egy 2 megapixeles bokeh kamerával egészül ki. 4K videót nem lehet vele készíteni, és akkor sem az igazi a felvétel, ha széles látószögre vált az ember, de egyszerű videók készítésére alkalmas.  

   

Huawei P30 lite

A Huawei legújabb készülékeivel már foglalkoztunk bővebben, ebben a körben viszont a P30 lite telefon a maga 125 ezer forint körüli árával a drágább szereplők közé tartozik. Ha nem a nagy testvéreivel vetjük össze, hanem azzal, hogy az árban megközelítőleg hasonló telefonokkal összevetve mit tud, a legfőbb versenytársa a Samsung A50. Árban és méretben nagyjából ugyanaz a kategória, mindkettő jóval többet tud mint a belépő kategóriás készülékek, és kerültek bele bőven kényelmi funkciók is. Itt a három hátlapi kamera egy 48 megapixeles széles látószögű, egy 8 megapixeles ultra széles látószögű, és egy 2 megapixeles bokeh kamera. A főkamera felbontása nagyobb, de szoftveres támogatásnak köszönhetően gyakorlatilag a különbség csak a részletekben fedezhető fel, és a hibrid zoomban, ami az ultraszéles látószög mellett bekerült a Huawei P-szériájának olcsóbb darabjába. Viszont nincs benne kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó, és az akkumulátora érezhetően kevesebbet bír mint a Samsungé hasonló aktivitás mellett. De ez nem is meglepő, hiszen 3340 mAh kapacitású került bele, ennek ellenére a nap végéig simán bírja ez a készülék is.

LG G7 Fit

Nagyjából 80 ezer forint körül lehet most beszerezni az LG G7 Fit készülékét. A tavalyi év végén megjelent telefon nem ugyanaz mint az LG G7 ThinQ, ez inkább annak a jó árban beszerezhető kistestvére. Gyors, a videók nem szaggatnak rajta, és a közepes grafikai igényű játékokat is jól bírja. Ha a Sony készülékeknél kiemeltük a 21:9 képarányt, akkor itt is meg kell említeni, hogy a 6,1 hüvelykes, 19,5:9 képarány sem sokkal marad el mögötte, azaz videók nézésére vagy osztott képernyős használatra kifejezetten alkalmas ez a készülék is. Ráadásul kihangosítva sem olyan, mintha egy fazék alól szólna a mozi.

A mesterséges intelligencia ennél is segít a fotózásban, egyszerre több dolgot is elemez, azaz nem csak annyit ír ki, hogy étel vagy kutya, hanem - inkább kisebb mint nagyobb sikerrel - címszavakban fejti meg, mit is lehet látni a képen. Ez kifejezetten szórakoztatóvá teszi a fotózást, főleg, mikor egyszerre jelenik meg egy táskára irányítva, hogy otthoni kiegészítő, iroda és jacht. A fotó minősége viszont ezt nem sínyli meg, igaz ha sokáig kacarászik az ember, akkor azért könnyen bemozdulhat a kép, és összességében is ráférne egy erősebb képstabilizátor a készülékre. Az határozottan jó ötlet, hogy a felvétel elkészülte után már a kamera menüjéből egyszerűen fel lehet tölteni a videót Youtube-ra, viszont az érthetetlen, hogy amikor fotót készít az ember, miért csak a szöveges üzenetet ajánlja fel a rendszer, hiszen MMS üzenetet már csak az emberiség egy nagyon kevés százaléka használ.

Jó hír lehet azoknak, akik hajlamosak használati tárgyként tekinteni a telefonra, hogy bár az esésektől ezt  sem védi meg semmi, az IP68-as víz-és porállóság azért megnyugtató gondolat, ha valaki ejtette már egy kád vízbe a készülékét, vagy borított rá lisztet, miközben a telefonjából nézte a receptet. A 3000 mAh akkumulátor elsőre kevésnek tűnhet, de használat közben, ha nem ragad be semmilyen alkalmazás, nem zavaró, egy napot átlagos felhasználás mellett el lehet vele lenni. Viszont ha valaki sokat nyomkodja, netán még videót is néz, estére azért ráfér a készülékre egy kis plusz töltés. Mindenesetre ár/érték arányban határozottan jó választás.

Nokia 8.1

125 ezer forint körül lehet beszerezni a Nokia 8.1 készüléket is, ezzel pedig árban a Samsung S50 és a Huawei P30 Lite készülékek kihívója. A Nokia modelljeinek egyik legnagyobb előnye az Android One rendszer. Amellett, hogy letisztult és nem pakolja rá a gyártó a saját felhasználói felületét, néhány évig garantáltan kapja a biztonsági frissítéseket és a legújabb verziókat. Ugyanakkor ezzel lemond az ember a gyártói felhasználó felületek esetleges újításairól.  A 8.1 duálkamerás készülék, a hátlapon egy 12 megapixeles és egy 13 megapixeles szenzor mellé elől egy 20 megapixeles szelfikamera került.

Képes 4K videó készítésére is, lassított és gyorsított felvételeket is tud, ráadásul határozottan jó a képstabilizátora is. Aki szereti élőben közvetíteni az életét az ismerőseinek, annak jó hír, hogy közvetlenül a kamera menüjéből indíthatja a Youtube- vagy a Facebook-élőzést. Nem került bele a legújabb processzor, és tulajdonképpen sajnos semmi olyan újítás nincs benne, amit az elődjében már ne lehetett volna megtapasztalni. Elegánsnak elegáns, és tényleg komoly megjelenést kölcsönöz, a kérdés csak az, hogy ez, és az Android One megér-e ennyit.

Nokia 7.1

Ha már a megjelenés fontos, akkor a Nokia 8.1-hez képest a 7.1 nem marad el ebben a tekintetben, árban viszont jóval kedvezőbb, már 80 ezer forint körül be lehet szerezni. A Nokia, illetve a brandet képviselő HMG Global azt állítja, hogy az iparág legjobb mesterséges intelligenciája van a készülékében, de ezzel azért erősen vitába lehet szállni. Magáról a telefonról sokkal elismerőbben lehetne nyilatkozni, ha nem csak 3 GB RAM került volna bele, hanem legalább eggyel több, bár meg kell hagyni, ha nem hajtja túl az ember és csak alapfunkciókra használja, azért nem ütközik nehézségekbe. Ha nem létezne a Nokia 7 plus, akkor talán nem érezné azt senki, hogy egy évvel később ugyanolyan áron, de megjelenésekor drágábban lehetett kapni egy olyan telefont, ami kevesebbet tud, és a képkészítési funkciói is gyengébbek. A 7 plus nagyjából olyan fotós tulajdonságokkal rendelkezik mint a 8.1, míg ez a telefon egy 12 megapixeles és egy 5 megapixeles hátlapi, valamint egy 8 megapixel felbontásra képes előlapi kamerát kapott. Ha nem veszünk tudomást a Nokia 7 plus létezéséről, akkor ez egy elegáns és jól kinéző készülék, de hasonló összegért már lehet olyan telefont venni, ami összességében többet tud ennél.

Sony Xperia 10 és Sony Xperia 10 plus

A Sony két készülékének szó szerint az a legnagyobb hívószava, hogy nagy. Legalábbis az Xperia 10 plus kifejezetten nagy, és mindkettő 21:9 képernyőaránnyal érkezett. A kisebbik verzió 6 hüvelykes, a nagyobbik 6,5 hüvelykes kijelzővel jó választás azoknak, akik sokat néznek és készítenek videót, de azoknak is, akiket bosszant, hogy egyszerre nem tudnak több ablakot használni. Ez a képarány tökéletesen alkalmas arra, hogy egymás alatt legyen nyitva több alkalmazás. Mondjuk egy csevegőprogram és egy emailfiók, vagy akár egy Youtube-videó és a Facebook - ráadásul mivel elegendő hely van hozzá, nem zavaró az osztott képernyő, főleg a plus verziónál. Még jobb lenne az arány, ha kisebb lenne a telefon kávája.

A két telefont első ránézésre csak a mérete különbözteti meg egymástól, de fotózás szempontjából a plus verzió az erősebb. A 12 és 8 megapixeles kamera kétszeres optikai zoomra képes, míg a kisebb verzióba egy 13 és egy 5 megapixeles kamera került. Ezekben a legnépszerűbb funkciók megtalálhatóak, vagyis van bennük háttérelmosás, profi mód és portré mód is, de lehet vele lassított felvételeket készíteni, és van AR-mód is. Ezzel dinoszauruszokat meg kisállatokat lehet a fotókra és videókra tenni, ami eleinte menő volt, mostanra viszont kicsit idejétmúltnak tűnik.

Ha a Nokiának felróttuk, akkor itt is fel kell hoznunk, hogy az Xperia 10 készülékben is kevés a 3 GB RAM, és a 2870 mAh akkumulátor is, hiszen ez a telefon mégiscsak arra lett kitalálva, hogy multimédiás tartalmakat nézzen rajta az ember. Azokhoz viszont ezekben jóval erősebbnek kellene lenni. Ennél többet tud  az Xperia 10 plus, bár a 3000 mAh akkumulátor azért itt sem valami fényes, és a 64 GB belső memória sem túl sok, ha játékokat és filmeket akar rátölteni az ember. De ugye 2019 van, a jövő és a jelen is a streamelésé, úgyhogy ez még nem is okoz feltétlenül gondot, főleg ha konnektor és töltő is van a közelben. A kisebb méretet egyébként százezer forint körül lehet beszerezni, a plus verzió pedig 140 ezer forint körül érhető el.

Samsung A40

Két Samsung telefont néztünk meg, az A40 az a darab, ami a 90 ezer forint körüli árával az olcsóbb modellnek számít. Kicsi és könnyű, ezért jó választás lehet a gyereknek is, persze szigorúan tokkal, hogy legyen esélye túlélni az eséseket. Az 5,9 hüvelykes kijelző FHD felbontása miatt lehet rajta videókat nézni, ezt egyébként jól is bírja, nem szaggat, nem melegszik, nem zabálja az akkumulátort. Az egyszerűbb, kevésbé grafikaigényes játékok is jól futnak rajta. Duál kamerás, ami talán a mai világban kevésnek számít, és a 16 és 5 megapixeles hátlapi kamera sem annyira hívogató. Használat közben viszont gyorsan kiderül, hogy bár nem tökéletes, de teljesen vállalható és megbízható képeket készít.

Amíg verőfényes napsütésben szép tájakat akar vele az ember fényképezni, addig semmi gond, sőt a portrékkal sincs gondja, egészen addig, amíg nem mozog rajta túlságosan az illető. Videóban hasonló a helyzet, néha minimálisan rezeg ugyan a kép, de aki nem ezzel szeretne filmet forgatni, csak néha felvenne egy-két videót, annak nem rossz választás. Átlagos felhasználás mellett kibírja az egy napot az akkumulátora, és ha kevés lenne rajta a 64 GB tárhely, akkor lehet bővíteni.

Samsung A50

Az eggyel nagyobb, 125 ezer forintos változat nem csak árban és méretben nagyobb, de érezhetően nagy az ugrás az A40-hez képest akkor is, ha gyorsaságról vagy kényelemről beszélünk. Kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó, tripla kamera és 4000 mAh akkumulátor került bele, azaz lehet sokat nyomogatni, bírja az egész napos használatot. Az előlapi kamerája 25 megapixel, a hátlapi egy 5, ami a mélységért felel, azaz portrékészítéskor elmossa a hátteret. A főkamera 25 megapixeles, és gyenge fényviszonyok között aránylag értékelhető képet készít. A harmadik pedig egy 8 megapixeles ultraszéles látószögű kamera.

Az A40-hez képest akkor érezhető a különbség, ha mostohább körülmények között akar vele az ember fényképezni, azaz vagy nincs elég fény, vagy a téma mozgásban van. Így sem valószínű, hogy elsőre sikerül majd a vízre szálló hattyúról a tökéletes fotó, vagy az éles koncertfelvétel, de legalább megvan a lehetőség, hogy sikerüljön. Erre a készülékre már messziről, hunyorogva sem lehet azt mondani, hogy egy szimpla belépő szintű telefon, belekerültek a Bixby kényelmi funkciói, a One UI felület, az arcfelismerés és a biztonságos mappák - olyan funkciók, amikkel nem csak kényelemben, de tudásban is érezhetően túlszárnyalja az A40-et. Az viszont sokkal nehezebb kérdés, hogy ezt érdemesebb-e választani vagy valamelyik hasonló árban beszerezhető vetélytársát. 

Specifikációk
   Honor 8A Honor 20 Lite Huawei P30 Lite LG G7 Fit Nokia 8.1 Nokia 7.1 Sony Xperia 10 SonyXperia 10 plus Samsung A40 Samsung A50
Ár 54.990 forint 99.990 forint 125 ezer forint 80 ezer forint 124.990 forint 79.990 ezer forint 99.990 forint 119.990 forint 89.990 forint 124.990 forint
Kijelző 6,09' 6,21' 6,15' 6,1' 6,18' 5,84' 6' 6,5' 5,9' 6,4'
Memória (RAM/ROM) 3 GB /32 GB  4 GB/ 128 GB  4 GB/ 128 GB 4 GB / 32 GB 4 GB / 64 GB 3 GB / 32 GB 3 GB / 64 GB 4 GB / 64 GB 4GB / 64 GB 4GB / 128 GB
Bővíthető memória 512 GB-ig 512 GB-ig 512 GB-ig 2 TB-ig 400 GB-ig 400 GB-ig 512 GB-ig 512 GB-ig 512 GB-ig 512 GB-ig
Előlapi kamera 8 MP f/2.0 32 MP f/2.0 24 MP f/2.0 8 MP f/1.9 (széleslátószög) 20 MP f/2.0 8 MP f/2.0 8 MP f/2.0 8 MP f/2.0 25 MP f/2.0 25 MP f/2.0
Hátlapi kamera 1 13 MP f/1.8 24 MP f/1.8 48 MP f/1.8 16 MP f/2.2 12 MP f/1.8 12 MP f/1.8 13 MP f/2.0 12 MP f/1.75 16 MP f/1.7 25 MP f/1.7
Hátlapi kamera 2 - 8 MP f/2.4 8 MP 13 mm - 13 MP  5 MP f/2.4 5 MP f/2.4 8 MP f/2.4 5MP f/2.2 5 MP f/2.2
Hátlapi kamera 3 - 2 MP f/2.4 2 MP f/2.4 - - - - - - 8 MP f/2.2
Videó 1080p, 30 fps 1080p, 60 fps 1080p, 60 fps 2160p 30 fps  2160p 30 fps 2160p 30 fps 2160p 30 fps 2160 30 fps 1080p 30 fps 1080 p 30 fps
Ujjlenyomat-olvasó Hátlapi Hátlapi Hátlapi Hátlapi Hátlapi Hátlapi Oldalsó élen Oldalsó élen Hátlapi Kijelzőbe épített
Processzor MT6765 Kirin 710 Kirin 710 Snapdragon 821 Snapdragon 710 Snapdragon 636 Snapdragon 630 Snapdragon 636 Exynos 7885 Exynos 6910
Akkumulátor 3020 mAh 3400 mAh 3340 mAh 3000 mAh 3500 mAh 3060 mAh 2870 mAh 3000 mAh 3100 mAh 4000 mAh
Operációs rendszer Android 9 Pie Android 9 Pie Android 9 Pie Android 8 Oreo Android 9 Pie (Android One) Android 9 Pie (Android One) Android 9 Pie Android 9 Pie Android 9 Pie Android 9 pie
Dual SIM Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen

Rovatok