Index Vakbarát Hírportál

Mérgezés végzett az ürömi uhukkal

2019. május 17., péntek 11:18

Ürömnél eddig egy uhupár költött. Március végén azonban az egyik helyi lakos holtan találta az egyik baglyot, értesítette a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságot - számol be a nemzeti park honlapja. A Természetvédelmi Őrszolgálat szakemberei kivonultak a helyszínre, és nem messze a lelőhelytől

rátaláltak az elhullott madár szintén elpusztult párjára is.

Minthogy az uhukon külsérelmi nyomok nem látszottak, a szakemberek mérgezésre gyanakodtak. A tetemeket ezért megvizsgálta a fővárosi állatkert fő állatorvosa és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei is. A toxikológiai vizsgálatok a brodifakum nevű rágcsálóirtó szer jelenlétét mutatták ki a madarak májában.

A brodifakum lassan hat, de erős véralvadásgátló szer. Az Európai Unióban engedélyezett, így az uhuk vélhetően közvetett módon, az elfogyasztott, már megmérgezett rágcsálók révén ehettek belőle. Minthogy a rágcsálóirtó szerek nemcsak a védett vadállatokra, de a háziállatokra is veszélyesek, a Nemzeti Park illetékesei szerint ezek

engedélyezését és használatát radikálisan újra kellene gondolni.

Az uhu védett, természetvédelmi értéke félmillió forint/egyed. Ezzel egyértelműen az uhuk voltak Üröm legnagyobb természetvédelmi értékei. A bagolyféléből összesen talán 70-80 pár fészkel hazánkban.

Rovatok