Beck Félix Bódog az Amerikába bevándorolt self-made man mintapéldája. A Magyarországon született Beck a tengerentúlon egy merőben új gyógyító módszer, a méhméreg-terápia apostolává avanzsált. Akár büszkék is lehetnénk rá, csak az a gond, hogy a méhcsípés pozitív hatásait máig senki sem igazolta, a súlyos allergiás reakciók miatt viszont életveszélyes is lehet.
A kormany.hu-n elérhető 2019 májusi szerződésösszesítő tanúsága szerint az agrárminisztérium támogatói szerződést kötött a Magyar Apiterápiás Társaság Egyesülettel “Dr. Beck Félix Bódog élete című könyv kiadása” tárgyában, nettó 500 ezer forint értékben. Sokak számára teljesen ismeretlen lehet az illető neve, így nem is egyértelmű, hogy a minisztérium milyen megfontolásból döntött a könyv megjelentetésének támogatása mellett.
Azt nem ígérjük, hogy miután megismerkedtünk Beck életével, munkásságával, illetve az általa hangoztatott elméletek (nem létező) tudományos megalapozottságával, már érthetőbb lesz, hogy miért érezte szükségét a minisztérium a támogatásnak. Ezzel ugyanis közvetetten hozzájárulnak a méhméreg orvosságként való alkalmazásának népszerűsítéséhez, aminek hatásossága és biztonságossága több mint megkérdőjelezhető.
Feltételezzük, hogy ilyen mélységig át sem gondolták a kérdést.
Beck Bódog neve alig ismert Magyarországon, hiszen az előző századforduló táján, harmincadik születésnapja előtt Amerikába emigrált. 1871-ben született Budapesten, és orvosi diplomát szerzett. Egyes források szerint az osztrák-magyar hadseregben is szolgált. Az előző századelőn már New Yorkban praktizált, szerepel az 1902-es New York-i, New Jersey-i és connecticuti orvosregiszterben.
Beck gyerekkora óta rajongott a méhészetért, és ezt a szenvedélyét élete végéig megőrizte. Ilyen értelemben nem meglepő, hogy orvosként hamarosan felötlött benne, hogy a méhcsípésnek lehetnek gyógyító hatásai is. 1919-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot. Hosszú évtizedekig dolgozott kórházi orvosként a New York-i Szent Márk Kórházban, illetve jól menő magánpraxist is vitt. 1912-ben beperelte elhunyt páciense, Mary Mason örököseit a kétéves kezelésért járó 7000 dolláros orvosi tiszteletdíja miatt. Ez mai áron 181 ezer dollárt, vagyis 52 millió forintot jelent, szóval
Beck nem volt kispályás orvos.
Neve mégis azért maradt az utókorra, mert a méhmérget terápiás célra kezdte alkalmazni, elsőként a rheumatoid artritisz ellen. Később az elméletet kiterjesztette, és a méheredetű anyagok egyéb, feltételezett gyógyhatásairól is írt könyvet (igen, egyesek szerint a rákot is gyógyítja).
Szép karriert épített fel magának, de ahogy múltak az évek, egyre inkább belegabalyodott a mind ezoterikusabbá váló elméletei áthatolhatatlan bozótosába. Öt évvel halála előtt, egy 1937-es washingtoni méhészkonferencián hosszasan fejtegette felfedezéseit. Ott azt mondta, hogy az ízületi gyulladást az oxigénhiány okozza, amit gyógyítani lehet a méhcsípéssel, hiszen a bőrbe hatoló
méhfullánk ibolyántúli fényt bocsát ki magából, és ettől a szövetek friss oxigénhez jutnak (nem vicc).
Egy betegen 25-100 méhcsípést alkalmazott, külön erre a célra méhészetet tartott fenn. Állítása szerint az artritiszes betegek szinte nem is érezték a méhcsípés okozta fájdalmat. Hogy mire alapozta elméleteit? Semmi olyasmire, amit manapság tudományos bizonyítéknak szokás tekinteni, hanem a személyes tapasztalataira, mások anekdotáira és persze a saját meggyőződésére. Ez a 20. század első évtizedeiben még akár elfogadható is lehetett volna. Csakhogy azóta eltelt száz év, és a méhméreg-terápia értelmét bizonyító kutatási eredmények sehol sincsenek. Persze sok orvos és beteg esküszik arra, hogy a méhméreg, illetve a rovarok által előállított egyéb anyagok csodálatos gyógyítóerejéhez nem férhet semmi kétség.
De ellenőrzött körülmények között végzett klinikai teszt nem bizonyítja ezen állítások valóságtartalmát.
Ennek ellenére a módszer mind a mai napig népszerű az alternatív gyógyászatra fogékonyak körében, és az áltudományokért rajongó, illetve belőlük szépen kereső színésznő, Gwyneth Paltrow is ódákat zeng róla. De mit lehet tudni valójában a hatásosságáról? Semmit. Nincs egyetlen egy klinikai teszt sem, amelyet méhméreggel végeztek volna, és bármiféle pozitív hatást sikerült volna kimutatni a segítségével sok betegen, ellenőrzött körülmények között. A világszerte működő “méh-akupunkturisták” kizárólag csak ellenőrizhetetlen anekdotát alapján dolgoznak (sőt azt sem lehet kizárni, hogy egyesek direkt megtévesztik a hozzájuk forduló betegeket), méghozzá nem ingyen.
Egyesek azt állítják, hogy a méhméreg gyógyítja a sclerosis multiplexet, felgyorsítja a sztrók utáni felgyógyulást, mások pajzsmirigyproblémákra alkalmazzák, és persze rákot gyógyítanak vele. Ezek egyike sem megalapozott. Az állati mérgekkel az a legnagyobb probléma, hogy nem a gyógyításra, hanem épp ellenkezőleg, a károkozásra alakultak ki az evolúció során. Senki sem állítja, hogy a bennük lévő vegyületeknek ne lennének komoly élettani hatásaik. Csakhogy ezek a hatások
a megtámadott szervezet elpusztítását, megbénítását célozzák, nem a meggyógyítását.
További probléma, hogy például a méhméreg sem egy vegyület, hanem rengeteg vegyület keveréke. Lehet, hogy az egyiknek a sok százból lenne pozitív hatása is, de ha nincs izolálva, hanem közvetlenül a méhecskétől kapjuk, akkor a többi, súlyosan mérgező vegyület károkozása messze meghaladja az esetleges jótéteményeket. Ugyanakkor nem lehet kizárni, hogy hosszú évek múlva a méhméreg egyes komponenseiből hasznos gyógyszerhatóanyag készülhet. Természetesen a jövőben bármilyen felfedezés előfordulhat, még az is lehet, hogy az állítások egy kis része helytállónak bizonyul. Vannak kutatások, amelyek szerint
a felhígított méhméreg csökkentette patkányokban a neuropátiás fájdalmat, de ezek még fényévekre vannak az orvosi alkalmazástól.
A méhméreg-terápia veszélyei viszont annál inkább valóságosak. A túlságosan gyakran alkalmazott méhcsípés éppen azokat az ízületeket károsítja, amelyeket meg akarnak gyógyítani a segítségével. De ennél sokkal veszélyesebb is lehet a kezelés, és egyértelműen veszélyeztetheti az erre érzékeny betegek életét. A méhméreg hatására létrejövő allergiás reakciók a kellemetlen duzzanattól az anafilaxiás sokkig terjedhetnek, és akár a beteg halálát is okozhatják.
Ez nemcsak elméleti veszély. Tavaly meghalt egy spanyol nő, aki méhméreg-terápiában részesült. Miután súlyos anafilaxiás reakciók jelentkeztek nála, a méhcsípéseket szolgáltató természetgyógyász - minthogy valójában fogalma sem volt arról, hogy mit csinál - nem adott neki életmentő adrenalininjekciót. A mentősök stabilizálni tudták időlegesen az állapotát, de később sorban felmondták a létfontosságú szervei a szolgálatot, és meghalt. Ugyancsak elhunyt három évvel korábban egy dél-koreai beteg, miután méhméreg-terápiát rendelt egy természetgyógyásztól.
Az eddig ismert tények tehát sokkal inkább a méhméreg-terápia veszélyességére utalnak, miközben a pozitív hatások csak anekdotákban léteznek. De ha meg is jelennek egyszer a piacon a méhméregre nyomokban hasonlító fájdalomcsillapítók, azokat nem a méheket a betegeikre eresztő természetgyógyászok fogják előállítani,
hanem az általuk átkozott, bizonyítékokon alapuló gyógyszeripar.