Index Vakbarát Hírportál

Az iskolás fiúk is megkapják a HPV-oltást Nagy-Britanniában

2019. július 9., kedd 20:48 | aznap frissítve

A következő 40 évben több mint 100 ezer daganatos megbetegedést előzhetnek meg Nagy-Britanniában a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltással, amelyet az iskolás lányokon kívül szeptembertől a fiúk is megkaphatnak, írja az MTI.

Az egészségügyi illetékesek kedden jelentették be az oltási program kiterjesztését. A brit közegészségügyi szolgálat (PHE) szakértői szerint az immunizációs program 2058-ig mintegy 64 ezer méhnyakrákos és csaknem 50 ezer más rákos esetet előz meg.

A HPV szexuális úton terjedő vírus, amely egyebek mellett méhnyakrákot, végbélrákot, péniszrákot, hüvelyrákot, fej- és nyakrákot okozhat. A vírus felelős a méhnyakrákos megbetegedések 99 százalékáért, de a péniszrák 60 százalékát is a vírus okozza. A PHE közleménye szerint a szeptemberi iskolakezdéstől a 12-13 éves fiúknak is felajánlják a védőoltást a brit kormány közegészségügyi programjában, ezzel becslések szerint 29 ezer rákos megbetegedést előznek meg a férfiak körében a következő negyven évben.

A lányokat Nagy-Britanniában 2008-ban kezdték el beoltani a HPV ellen. Az azóta született tanulmányok szerint a 16 és 21 év közötti lányok körében a vírus bizonyos fajtáinak előfordulása 86 százalékkal csökkent Angliában. Egy skót tanulmány arra is rámutatott, hogy a vakcina a nőknél 71 százalékig terjedő mértékben csökkentette a rákmegelőző állapot kialakulását. 

Ha az egészségügyi kormányzat úgy dönt, akár már ősszel elkezdődhet a hetedik osztályos fiúk HPV elleni védőoltása Magyarországon is, mert az oltóanyag rendelkezésre áll a vakcinatenderben, írta júniusban a Világgazdaság. A közbeszerzési eljárás szerint a gyógyszergyártó 3,4 milliárd forint értékben 120 ezer vakcinát biztosít, valamint 2020 márciusáig opcionálisan további 160 ezer oltóanyagot a tizenkét évesek humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltásához.

A Világgazdaság emlékeztet, hogy a kormány kiterjesztené a fiúkra is a HPV-oltást az iskolai védőoltási program keretében. Erről az idén januárban beszélt az egészségügyért felelős államtitkár, de nem jelölt meg pontos dátumot. A lap megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte, hogy a tárca jelenleg is vizsgálja az oltás bevezetésének lehetséges időpontját.

Rovatok