Index Vakbarát Hírportál

A világ legnagyobb kétéltűje egy új szalamandrafaj

2019. szeptember 17., kedd 13:11

A kínai óriásszalamandra a világ több mint nyolcezer kétéltűje közül a legnagyobb lehet, ám ezek az állatok a kínai konyha egyik közkedvelt alapanyagai, emiatt a természetes élőhelyükön a kihalás küszöbén állnak.

Most az is kiderült, hogy valójában legalább három fajról van szó, és mindegyik másfajta beavatkozást igényelne, hogy megmeneküljön. Farmokon milliószámra tenyésztik ezeket a kétéltűeket, ám ha ezekből vissza szeretnének telepíteni az eredeti élőhelyükre, mostantól figyelembe kell venni a faji eltéréseket. Fogságban ugyanis többnyire csak az Andrias davidianus fajt tartják, a másik kettő ritkábban fordul elő a luxuséttermek kínálatában.

Londoni Zoológiai Társaság kutatócsoportja Samuel Turvey vezetésével 41 kínai óriásszalamandra mintáin végzett el DNS-elemzéseket, és ezek közül néhány már tartósított múzeumi kiállítási tárgy volt.

Az Andrias davidianus mellett saját nevet kapott a Dél-Kínából származó Andrias sligoi, és ez lehet a világ legnagyobb kétéltűje, amely a két méteres hosszt is elérheti. Ezt a fajt éppen egy évtizedekkel ezelőtt tartósított példány segítségével sikerült azonosítani, amely a londoni Természettudományi Múzeum gyűjteményét gyarapítja.

A Huang-san (Sárga-hegy) környékéről származó harmadik faj még elnevezésre vár.

Kiderült a genetikai elemzésből, hogy a három faj valamikor 3,1-2,4 millió évvel ezelőtt vált külön, amikor a régi hatalmas hegységei formálódtak. Ezek a hegyek választhatták el egymástól az óriásszalamandra-populációkat, amely az eltérő fajok kialakulását eredményezte.

(New Scientist, MTI)

Rovatok