Index Vakbarát Hírportál

Három hónap alatt tíz űrsétát tesz Christina, Jessica és Andrew

2019. október 5., szombat 07:40

A Nemzetközi Űrállomáson dolgozó űrhajósok három hónap alatt tízszer mennek űrsétára, hogy kicseréljék a napelemek akkumulátorait és megjavítsák a különböző berendezéseket. Az első öt űrsétán az új lítium-ionos akkumulátorokat szerelik fel a régi nikkel-hidrogén akkumulátorok helyett. További öt űrsétán az űrállomás külső részén elhelyezett Alfa-mágneses spektrométer javítását végzik el; ez a részecskefizikai kutatóeszköz a kozmikus sugárzás mérésével kutat sötét anyag és antianyag után – írja az MTI.

Az első űrsétát már vasárnap végrehajtják. Christina Koch és Andrew Morgan amerikai űrhajósok hat és fél órát töltenek a világűrben, ezalatt az idő alatt két új akkumulátort helyeznek el, miközben harmadik amerikai társuk, Jessica Meir kezeli majd az űrállomás robotkarját. Az akkumulátorok mindegyike 194 kilogrammot nyom, ezért különösen nagy gonddal kell végezniük munkájukat az űrhajósoknak.

Október 21-én pedig az űrhajózás történetében először egy női páros, Christina Koch és Jessica Meir lép ki a világűrbe. Az első, kizárólag női űrsétát eredetileg márciusra tervezték, akkor Christina Koch partnere Anne McClain lett volna, az ISS-en azonban csupán egy megfelelő méretű űrruha volt, így az esemény meghiúsult. A nyáron azonban megoldódott a probléma, így októberben már remélhetőleg nem lesz semmi akadálya a női páros sétájának.

A NASA közölte azt is, hogy az Alfa-mágneses spektrométer javítása különleges feladat lesz, mert eredetileg nem volt tervbe véve, arra számítottak, hogy nem lesz szükség javítására. Az évek alatt azonban a hűtőfolyadékot keringető szivattyúrendszer meghibásodott. A szivattyúrendszer és a hűtőfolyadék cseréjére egy teljesen új módszert és az ahhoz szükséges szerszámokat kellett kidolgozni.

Rovatok