Index Vakbarát Hírportál

Ebolát importál Japán a 2020-as olimpia előtt

2019. október 21., hétfő 16:19

Lehetséges biológiai támadásra szeretne felkészülni Japán, ezért olyan halálos vírusokat importálnak az országba, mint például az ebola.

Amíg a Kongói Demokratikus Köztársaságban nem sikerül megállítani az ebola terjedését, addig jogos a félelem, hogy esetleg más országokba vagy akár másik kontinensre is eljuthat a halálos vírus.  Japán fertőző betegségekkel foglalkozó intézete éppen emiatt szeretne felkészülni az olimpia előtt arra, hogy mi van, ha a 600 ezer potenciális látogató között kitör egy vírus.

Az ebola mellett több vérzéses lázzal járó vírust is beszerzett Japán, hogy ezeken is kikísérletezzék a korai gyors és hatékony diagnózisra szolgáló módszereket. Ez az első olyan eset, amikor szándékosan ilyen különösen veszélyes vírusok kerültek az országba. 

Azon senki sem lepődik meg, hogy a kiemelt biztonsági létesítményekben, megerősített és állandó biztonsági felügyelettel ellátott épületben lehet a vírusokat tárolni, de az épületnek negatív légnyomásúnak kell lennie, azaz bemehet a levegő, de kifelé nem távozhat. Csak vastag, szkafanderszerű ruhákban lehet bent tartózkodni, amiknek szintén saját légzésrendszerük kell, hogy legyen, és minden alkalommal vegyi zuhannyal kell lemosni. 

Az épületet, ahol most a veszélyes fertőző vírusokat tárolják, még 1981-ben építették, de csak veszélyes betegségek tárolására kaptak engedélyt, ahhoz, hogy halálos fertőző betegségekkel is dolgozhassanak, sokat kellett szigorítani a szabályokon, és meg kellett felelni a nemzetközi követelményrendszernek is. 

Japán egyébként messze elmaradt a veszélyes fertőző betegségek kutatásában, sok kritikus nem is érti, miért csak most, az olimpia előtt egy évvel kezdenek neki, mikor a világ többi részén legalább 50 ilyen legmagasabb besorolású laboratórium üzemel, Kínában például saját laborhálózatot épít, amiben legalább 5 ilyen magas besorolású labor lesz. A válasz az, hogy a Tokió lakott területén található labor ellen rengeteg helyi lakos tiltakozott, így hiába, hogy a nemzetközi tudományos életben is kiemelkedő szerepet töltenek be a japán kutatók, mégsem tudtak eddig veszélyes fertőző betegségeket kutatni. 

A szakemberek szerint azonban Japán lemaradása veszélyes, mert bár nem valószínű, hogy egy ebolajárvány kitör az olimpián, főleg mert nem terjed a vírus a levegővel, de mutálódhat, és erre képtelenség felkészülni ilyen rövid idő alatt. Arra is felhívják a figyelmet, hogy olimpia és bármilyen világjáték nélkül is fontos lett volna, hogy már régen legyen ilyen laboratórium Japánban, ugyanis a térségben Kína vagy Észak-Korea állandó fenyegetéseire már régen fel kellett volna készülniük. Nemcsak az épületet hiányolják, de a nagyon szigorú protokollt is, ugyanis a szakemberek szerint egy ilyen laboratórium legveszélyesebb tényezője az emberi hibafaktor. 

Richard Ebright, a Rutgers Egyetem mikrobiológusa arra is figyelmeztetett, hogy nagyon jól működő és elérhető módszerek léteznek az ebola korai és gyors diagnosztizálására, és Japánnak nem lesz ideje újakat kikísérletezni ennyi idő alatt, tehát feleslegesen vitték a fertőző vírust az országukba, ugyanakkor üdvözli, hogy ezzel még eggyel több olyan labor működik a világban, ahol esetleg a gyógymódot jelentő vakcinák kikísérletezésén dolgozhatnak, illetve minél több vírust sikerül részletesen megismerni. 

Rovatok