Index Vakbarát Hírportál

Megtanultak pici autókat vezetni a patkányok, és ettől nyugisabbak lettek

2019. október 24., csütörtök 10:47

Az emberi mentális egészség érdekében, mini autók vezetésére tanítottak meg patkányokat tudósok, majd elemezték a székletüket. Egy rézrúd segítségével indíthatták be a kocsi kerekeit, ha pedig elmentek vele ketrecük végéig, jutalom várta őket.

Amikor eljött a vezetési idő, azok a patkányok, akik labdával vagy más eszközökkel játszottak sokkal ügyesebben irányították a kisautót, köszönhetően az agyuk neuroplaszticitásának (az agy és idegrendszer mind strukturális és funkcionális változásának). Ellentétben azokkal a társaikkal, akiket nem stimuláltak ilyen módon, ők megbuktak a tesztvezetésen.

A patkánykakiban kimutatott kortikoszteron- és DHEA-szint is magasabb volt, amik javítják az érzelmi ellenálló képességet.

A krokitoszteron az a hormon, ami segít a patkányoknak stresszes helyzetben gyorsan elmenekülni a vadállatok elől, vagy védekezni. Ez az amit az embereknél a mellékvese termel, és az érzelmileg fokozott helyzetekben termelődik, mint például az adófizetés, vagy a szeretteink iránti aggódás. DHEA pedig úgy működik, hogy ha túl sok lenne a kortikoszteron, akkor lekapcsolja annak a termelését. Ezen hormonok jelenléte a bizonyíték arra, hogy az autóvezetés olyan komplex feladat, ami segítette a patkányok érzelmi ellenálló képességét.

Az emberek és patkányok agyának a neurokémiai felépítése közel azonos, bár az embereké sokkal összetettebb. Ettől függetlenül vannak a kutatásnak olyan egyetemes eredményei, ami arra enged következtetni, hogy az agy és a környezet kapcsolata segíti a mentális egészség fenntartását.

Az érzelmi ellenállóképesség az első védvonal a mentális betegségeknél, mint például a depresszió. Megtanulván, hogy milyen viselkedések segítik elő ennek az építését, segíthet kezelni az embereknél a mentális betegségeket.

Kelly Lambert a kutatás szerzője ezt "viselkedésgyógyszernek" nevezte el, olyan fizikai tevékenységekre utal, amelyekkel be lehet indítani a túlzott kortikoszteron termelés leállítására használható hormonokat. A stressz csökkentésére nem csak az autóvezetés gyakorolhat jótékony hatást, hanem akár a kötés is nagyban segíthet.

via CNN

Rovatok