Index Vakbarát Hírportál

Szétválasztott bangladesi ikrek: Rukaya is elhagyhatta az intenzív osztályt

2019. október 24., csütörtök 14:10

A korábban szövődményekkel küszködő Rukaya is elhagyhatta az intenzív osztályt, így már testvérével, Rabiával és szüleikkel együtt lehetnek a kifejezetten nekik kialakított kórházi szobában- írja a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány.  

A gyermekekre további műtétek várnak, a rehabilitáció keretein belül novemberben Dakkába utazik a Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktora is, valamint felmérik Rukaya állapotát és rehabilitálhatóságát. 

Az Operation Freedom (Szabadság hadművelet) nevű szétválasztó műtétsorozat a negyedik szakasznál tart, amely koponyarekonstrukciós műtétekből és az ikrek rehabilitációjából áll.

Az első rekonstrukciós beavatkozás szeptember 11-én volt, a következő pedig az elkövetkező hetekben esedékes, ezért Csókay András, a végső szétválasztást vezető idegsebész és Pataki Gergely, a műtétsorozat koordinátora, a plasztikai sebészeti csapat vezetője visszalátogat Bangladesbe

A fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket 33 órás maratoni műtéttel választotta szét a Cselekvés alapítvány magyar orvoscsapata augusztus 1-jén és 2-án. Az egyik hároméves gyermek, Rabeya már az operáció utáni ötödik napon magához tért, s azóta fejlődik, beszél és játszik, így már korábban elhagyhatta az intenzív osztályt. Rukaya azonban a végső szétválasztó műtét utáni 33. napon súlyos agyi bevérzés lépett fel, aminek oka a korábban eredményesen kezelt fertőzéses szövődmények visszatérése miatti véralvadási zavar. Ennek következményképpen a tudathatárt elérő gyermek állapota jelentősen romlott, de jelenleg is képes a végtagjait mozgatni, a szemét kinyitni. "Esetében a felépülés várható mértékéről felelős nyilatkozat továbbra sem tehető" - írták a közleményükben.

Barakonyi Szabolcs, az Index fotórovatának vezetője jelen volt az ikrek szétválasztásánál, beszámolóját és fotósorozatát innen érheti el.

Rovatok