Index Vakbarát Hírportál

A párizsi klímaegyezmény sem állíthatja meg a tengerszint emelkedését

2019. november 4., hétfő 21:44

A jelenlegi klímavédelmi intézkedések a kutatók szerint nem elegendőek a tenger vízszintemelkedésének megállításához. Úgy vélik, ha az országok 2016 és 2030 között tartják magukat a párizsi klímaegyezményben meghatározott célokhoz, a tengerszint 2300 januárjáig akkor is 20 centimétert fog emelkedni – derült ki a Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban hétfőn bemutatott tanulmányból.

A publikálással egy időben a tudósok követelik a klímavédelmi ígéretek utólagos módosítását, javítani kell az egyes országok klímatervét és szigorítani kell az emisszió visszafogását célzó intézkedéseket, idézi a felhívást az MTI.

A tudósok számításai szerint a tengerszint-emelkedés várható mértéke az üvegházhatású gázok öt legnagyobb kibocsátójára vezethető vissza: Kínára, az Egyesült Államokra, az Európai Unióra, Indiára és Oroszországra. Ezek az országok felelnének a prognosztizált 20 centis emelkedésből 12 centiért úgy, hogy felteszik, mindegyik fél betartja 2030-ig a Párizsi klímaegyezmény céljait. Ha ez nem sikerül, akkor még nagyobb mértékben emelkedik a tengerek vízszintje.

A tanulmányt a berlini Climate Analytics és a PIK kutatói készítették, akik elsőként vizsgálták meg a párizsi klímaegyezmény keretében az egyes országok által vállalt ígéretek konkrét hatásait a tengerszint hosszú távú emelkedésére.

"Eredményeink alapján világos, hogy mai emissziónk mértéke tagadhatatlanul oda vezethet, hogy a tengerek vízszintje a jövőben tovább emelkedik. Ez a folyamat nem visszafordítható, ez lesz a hagyatékunk az emberiség számára" - fogalmazott Carl-Friedrich Schleussner, a tanulmány társszerzője.

Rovatok