Index Vakbarát Hírportál

Felhagy a mentaízű folyadék árusításával a legnagyobb e-cigi-gyártó cég

2019. november 8., péntek 09:39

A legnépszerűbb e-cigit gyártó cég, a piacvezető Juul Labs felhagy a mentaízű folyadékok árusításával az Egyesült Államokban, miután egy tanulmány kimutatta, hogy az íz különösen népszerű a fiatalok körében – írja az Engadget.

A cég csütörtöki bejelentésében azt írta, hogy az ilyen kapszulákat eltüntette a honlapjáról, és nem vesz be új megrendeléseket rájuk. A döntés hátterében egy friss tanulmány áll, melyből kiderült, hogy a középiskolások a mentolos és a mentás folyadékokat preferálják. Ennek fényében az egyelőre nem világos, hogy a cég miért nem hagy fel a mentolos folyadékok árusításával is.

Úgy tűnik, a Juul komolyan gondolja a fiatalok védelmét, legalábbis miután az elmúlt hónapokban rengeteg kritika érte őket, majd egy korábbi vezető azzal vádolta a céget, hogy kirúgták, amikor egy egészségügyileg kockázatos termékhibára akarta felhívni a figyelmet. Mindenesetre szűk egy hónappal ezelőtt a gyümölcsízű folyadékok árusításával is felhagytak, a cég vezérigazgatója pedig ahhoz hasonlóan most is hangsúlyozta, hogy a kormányzati szervekkel közösen mindent megtesznek, hogy csökkentsék a fiatalok e-cigi használatát.

Az Amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) pénteki jelentése szerint az Egyesült Államokban már 2051-re nőtt az e-cigizéshez köthető megbetegedések száma, a nyár óta tomboló e-cigi-járvány pedig lényegében már az egész országra kiterjedt. A Trump-adminisztráció pont emiatt kiemelten foglalkozik a témával, és nincs kizárva, hogy már a héten bejelentik az ízesített e-cigikre vonatkozó korábban belengetett tiltást.

Rovatok