Kína két, a hazai mobilfizetési piacot uraló gigásza, az Alipay és a WeChat egymás után jelentette be a napokban, hogy mostantól lehetővé teszi a külföldi kártyával rendelkezőknek is a fizetést. Az intézkedés a Kínába utazó, lévi 30 millió külföldinek szól, akiknek így végre már nem kell készpénzzel bajlódniuk, mint a középkorban.
A mobilfizetés rendszere sokkal fejlettebb Kínában, mint Nyugaton, a kínaiak szinte már alig használnak készpénzt, gyakorlatilag mindent a mobil számláikon keresztül fizetnek. Készpénzzel így lényegében már csak a külföldi utazók szoktak bajlódni, akik idáig nem tudták használni a mobil rendszereket, azokhoz ugyanis kínai bank- vagy hitelkártya kellett.
Idáig. A múlt héten előbb az Alipay jelentette be, bevezetik az applikációjuk nemzetközi verzióját, amit 90 napig lehet majd használni Kínában, majd ehhez csatlakozott versenytársuk, a WeChat is. Az Alipaynél egy prepaid kártyára lehet ezentúl feltölteni nemzetközi hitelkártyáról, a WeChatnél ez sincs, ott közvetítő kártya nélkül rögtön lehet tölteni külföldi kártyákról is. A WeChat mobilrendszerét ugyanakkor külföldiek egyelőre csak nagyon korlátozottan, néhány szolgáltatásnál használhatják, például kínai belföldi vonatjegyekért fizethetnek vele, és a JD.com and Ctripen vásárolhatnak.
Az Alipay a kínai mobilfizetési piac 53, a Tencent kezében lévő WeChat pedig a 40 százalékát tartja kézben. A vásárlás leegyszerűsítése mellett a platformok sok más online szolgáltatással vannak integrálva, sokkal jobban átszőve a hétköznapokat, mint Amerikában vagy Európában.