Index Vakbarát Hírportál

Tüdőpestissel diagnosztizáltak két kínait

2019. november 13., szerda 16:18

Tüdőpestissel kezelnek két beteget egy pekingi kórházban, a hatóságok a járvány megelőzésén dolgoznak. A tüdőpestis a pestis legrosszabb változata, a bubópestisnél is veszélyesebb. Emberről emberre tüsszentéssel is terjed, antiobiotikumos kezelés nélkül szinte mindig halálos.

Utoljára öt évvel ezelőtt számoltak be Kínából pestises esetről, akkor Jümen városában 151 embert helyeztek karantén alá, hogy megakadályozzák a fertőzéseket. Világszinten általában évi néhány száz fertőzésről tud a WHO, de 2017-ben Madagaszkáron komoly járvány alakult ki, az afrikai kontinens melletti szigetországban akkor több, mint 2000 esetet regisztráltak, többségében ott is tüdőpestisről volt szó. Idén például Mongóliában lett egy házaspár pestises, miután fertőzött nyers mormotamájat vacsoráztak.

A középkori fekete halál, ami 1347 és '51 között becslések szerint az európai népesség felét ragadta el, a nyirokcsomókat megtámadó bubópestis volt. A járványt akkor Isten büntetésének tekintették és/vagy elképzelt zsidó kútmérgezőket, cigányokat, idegeneket, zarándokokat és más bűnbakokat okoltak érte. A mai orvostudomány szerint a pestisesetek nagy részét fertőzött állatokkal való érintkezés, vagy egy, a fertőzött állatból a Yersinia pestis baktériumot az embernek továbbadó szúnyog okozza. A tüdőpestis azért különösen veszélyes, mert a többi változattal szemben az emberről emberre közvetlenül terjed.

A WHO kínai szervezete szerint a helyi hatóságok mindent megtesznek a fertőzés továbbterjedésének megakadályozásáért – írja a Guardian.

Rovatok