Index Vakbarát Hírportál

Helyet keres és helyettünk parkol az autónk a pláza parkolójában

2019. november 19., kedd 05:03

Kezd beérni az egyik legértékesebb és legmenőbb magyar startup az AImotive munkájának egyik gyümölcse.  Sokat írtunk már róluk az Indexen, a többször is jelentős tőkebefektetésben részesülő cég mostanra a világ egyik legnagyobb, vezetésautomatizálást kutató független műhelyévé fejlődött. A fejlesztők itt önvezető szoftverek, szimulációs eszközök, neurálisháló-gyorsító chiptervek megalkotásán dolgoznak, amik forgalomban is bevethető önvezető rendszerek alapjait képezik. Most  mutatták be, hogyan halad a HERE térképnavigációs céggel és a Vodafone-nal közös projektjük, a mélygarázsokban működő önvezető-parkoló rendszer.

"Amit itt látni fogunk, az egyfajta proof of concept, segítségével megérthetjük, hogyan, milyen elemekből épül fel a rendszer, ami a jövőben a parkolási gondjainkat megoldja" - vezette fel a Bazsó Gábor autós újságíró a Vodafone budapesti székháza alatti mélygarázs mínusz harmadik emeletén tartott bemutatót. Mivel nem kész rendszerről, inkább prototípusról van szó, a fő attrakció ennek megfelelően nem volt akkora adrenalinbomba, mint egy autós üldözés az Üllői úton, de azért így is izgalmas volt látni, ahogy egy Ford Fusion Hybrid – az amerikai autógyár önvezető fejlesztéseinek fő platformja – olykor tétován, de 

bármiféle emberi beavatkozás nélkül oda-vissza megtette az utat a parkoló két vége között, simán bemanőverezve magát egy szabad helyre, kissé komótosan gondolkodva, de gond nélkül véve a szűk kanyarokat.

A szenzorokkal, kamerákkal nem túl feltűnően megpakolt autó még egy kis szemétkedés áldozatául is esett: a visszaúton Bazsó egy kis kézikocsit gurított elé meglepetésszerűen, amire az autó az elvárásoknak megfelelően vészfékezéssel reagált, elkerülve az ütközést.

Így parkol az önvezető autó

A bemutató egy autózással összefüggő, jellegzetesen időrabló és szerfölött bosszantó nagyvárosi problémára adható választ demonstrált. Ez a probléma a parkolás maga, a parkolási erőforrások szűkössége, a parkolni óhajtók számossága közti feszültség, a parkolóhely-keresés számlájára írható környezeti terhelés, a forgalmi torlódásból eredő jelentős emissziónövekedés - mindezekre a választ az a skálázható automata parkolási rendszer, az ADAS (Advanced Driver Assistance System – fejlett vezetéstámogató rendszer) jelenthet, amin az AImotive, a HERE Technologies és a Vodafone Magyarország már kilenc hónapja dolgozik közösen.

Az ADAS lényege röviden, hogy 5G mobilhálózaton villámgyorsan letölthető beltéri térképekkel és IoT megoldásokkal segíti a gyors és automata parkolást olyan jól kontrollálható környezetekben, mint például az irodaházak, plázák alatti mélygarázsok, zárt parkolóházak. A három cég bízik abban, hogy amint a bemutatott, alapvetően olcsó technológia kereskedelmi szempontból is életképes lesz, az autógyártók, autóipari beszállítók beépítik azt termékeikbe, valamint hogy ipari-logisztikai területeken is elterjed majd a használata.

Három cég fogott össze

A HERE Technologies a mélygarázsok térképét készítette. Bódi Mátyás üzletfejlesztési vezető a fejlesztés térképes-navigációs oldaláról nézve elmondta, hogy a HERE az autózót körülvevő világ 3D-s, rendkívül élethű, full HD felbontású képét kínálja, amihez valós idejű forgalmi adatokat párosít. Ez utóbbi a szigorú unós adatvédelmi szabályoknak megfelelően anonimizált módon érkezik a közlekedés résztvevőitől, a HERE csupán négy személyhez nem köthető adattípust használ fel: a jármű irányultságának, GPS koordinátáinak, tengerszint feletti magasságának és az időbélyegnek ismerete szükséges a rendszer használatához.

A rendszer önvezető részét Jánky Szabolcs, az AImotive Üzleti Stratégia vezetője mutatta be, aki hangsúlyozta, hogy nagyjából száz dollárból megoldható egy autó önvezetésre alkalmassá tétele: a rendszer alap autós szenzorokat használ, csupán körkamerákra és utrahangos szenzorokra van szüksége, nem kell drága lézeres radart (lidart) beépíteni. Ez utóbbinak egyébként az is az oka, hogy az AImotive fejlesztői eleve a fény látható tartományában, az emberi látásnak megfelelő vizuális környezetben tréningezték a mesterséges intelligenciával turbózott önvezető szoftverüket. Az általuk fejlesztett aiDrive nevű, AI-alapú szoftvert több nemzetközi autóipari szereplővel együtt dolgozva fejlesztik. Az aiDrive-ot egyébként nemcsak valós körülmények között tanítgatták, hanem fejlesztettek hozzá egy saját útvonalszimulátort, az aiSim-et, ami a valós útviszonyok, utcahálózat, városkép szinte tökéletes másolata, és amiben az AI éjt nappallá téve tud gyakorolni a forgalmi szituációk végtelen kombinációjával birkózva. Jánky úgy saccolta, hogy nagyjából 10-15 éven belül kerülhet az utcákra az önvezető rendszer, aminek fő feladata, hogy az olyan stresszes vagy éppenséggel unalmas szituációkban segítse az autó sofőrjét, mint a mélygarázsokban való parkolás, vagy az autópályákon való közlekedés.

"Kellett találni egy olyan dolgot, amivel az emberek felismerik, hogy mi mindenre lehet jó az 5G" - magyarázta kissé tréfálkozva Király István, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatások üzletág vezérigazgató-helyettese, hogy miért fogott össze a nagy mobilszolgáltató a két nálánál jóval kisebb céggel. A Vodafone két nagyon fontos infrastrukturális alrendszert bocsátott a fejlesztők rendelkezésére. Egyrészt a Vodafone telepíti a parkolószenzorokat, amelyek a parkolóhelyek foglaltságát jelzik a rendszernek. Ezek az elemes, fémérzékelő magnetométerek öt évig bírják szuflával, folyamatosan adva a jelet, hogy parkol-e fölöttük autó vagy sem és a Vodafone keskenysávú-IoT (NB-IoT) hálózatán keresztül kommunikálnak egymással és a rendszerrel. (És egyébként ilyenekből már 1800 sikeresen telepítve is van például az 5. kerületben és egy külön parkolási appban lehet a segítségükkel a belvárosban kültéri parkolóhelyet keresni.) Másrészt a legfrissebb térképeket, a parkolóhely-információkat a Vodafone mobilhálózatán - akár a legújabb, beltéri 5G-s rendszeren – keresztül tölti le az autó szoftvere a mélygarázsok bejáratánál. 

A valós idejű forgalmi és szenzoros adatoknak köszönhetően a térképek mindig naprakészek, és a sofőrök még kiszállás előtt megtudhatják, hogy autójuk hol fog parkolni, amit aztán az aiDrive a szabad parkolóhelyekről érkező adatok és a mélygarázs beltéri térképinformációi alapján vezet a mélygarázsban, szükség esetén új helyet keresve, ha az eredetileg kiválasztott parkolót időközben elfoglalták.

A megfizethető, rendkívül pontos és jól skálázható rendszernek köszönhetően sokkal közelebb állhatnak egymáshoz az autók, így több férhet el belőlük ugyanabban a mélygarázsban.

Kooperáció kell

Az Index felvetésére, hogy a jövőben az ehhez hasonló önvezető technológiák fejlesztésén dolgozó cégek egymással együttműködő vagy egymással versengő rendszereket alkotnak-e majd, Király István úgy vélekedett, hogy mindenképp szükség lesz valamiféle szabványosításra a súrlódások elkerülése érdekében:

Meg kell egyezniük a szolgáltatóknak, az autógyártóknak és a parkolóházaknak. Ha az kialakul, hogy miképp lehet egy parkolóházba érve annak térképét automatikusan letölteni, akkor a világ bármely pontján ugyanazzal a módszerrel tud majd önvezető módon leparkolni az autó. Lesznek tehát részei ennek a rendszernek, amit midenképp szabványosítani kell, és az is fontos, hogy legyen mellette olyan disztribúció és ökoszisztéma, ami ezt fel tudja vállalni. Ahogy ma azt látjuk, hogy gázüzemű autóval be lehet-e hajtani egy garázsba vagy sem, a jövőben feltehetően hasonló matrica meg fog jelenni, hogy az adott garázs rendelkezik-e digitális háromdimenziós térképpel, amivel az autó gyorsan, önvezető módon le tud parkolni.

Bazsó Gábor szerint is vízválasztó lesz ez a kérdés, és végtelenül érdekes lesz látni, hogy a piaci szereplők mozgása mellett a politikai döntéshozók, a törvényalkotók hogyan alakítják majd az önvezető rendszerek jogi környezetét. "Az előttünk álló években jönnek majd az önvezető autózás baleseti statisztikái, és ez lesz igazán nagy hatással a piacra. Amikor látják a döntéshozók, hogy egy adott autómárka önvezető modelljei hány százalékban okoznak balesetet, akkor milyen szinten szólnak bele a piaci működésbe? Betiltanak egyes márkákat? Vagy a vásárlók döntésére bízzák, hogy vesznek-e gyengébb önvezető autót? Soha nem volt még ilyen izgalmas az autófejlesztés, mint most."

Az önvezető autó találkozása az agresszív BMW-ssel

Rovatok