Index Vakbarát Hírportál

Windowsra fejleszt szoftvereket az Apple

2019. november 20., szerda 11:20

Az iPhone és a Mac gyártójának úgy látszik, nemcsak a saját platformja fontos, hanem a Microsofté is, hiszen a kaliforniai társaság éppen olyan dolgozókat keres, akik médialejátszó szoftvereket tudnának összerakni a Windowsra – írja a Verge.

Eddig is volt az Apple-nek néhány szoftvere Windowsra, de az ott elérhető iTunes médialejátszó elavult és fölöslegessé vált, hiszen átvette a funkcióit az Apple Music, az Apple TV és az Apple Podcasts.

Azok az eszközök viszont, amelyeken nem érhető el ez a három app, nem tudnak szolgáltatásokkal pénzt termelni az Apple-nek.

Weben ugyan elérhetők ezek a szoftverek, de a böngészőben futó szolgáltatások általában nem nyújtanak olyan felhasználói élményt, mint a dedikált alkalmazások.

Az állásajánlatban külön megemlítik, hogy a Universal Windows Platform (UWP) ismerete nagy előnynek számít, magyarán az Apple a Windows 10 mellett egy csapásra az Xbox One játékkonzolt is meghódítaná. Az utóbbi különösen fontos lehet az Apple TV Plus szolgáltatáshoz, amelyen exkluzív tartalmakat, sorozatokat és filmeket adnak az előfizetőknek.

Rovatok