Index Vakbarát Hírportál

Az abortuszellenes pennsylvaniai törvény kötelezővé tenné a megtermékenyített petesejtek eltemetését

2019. november 28., csütörtök 08:34

A Pennsylvania állam törvényhozása elé kerülő törvénytervezet újradefiniálná a magzati halál fogalmát, amely ettől kezdve bármilyen korú embrióra, sőt a megtermékenyített, de a méhfalba be nem ágyazódott petesejtre is alkalmazandó lenne.

Ezáltal a törvény elfogadása után kötelező lenne halotti anyakönyvi kivonatot kiállítani a spontán, illetve művileg abortált petesejtek és már a néhány napos embrió után is, illetve a kórházaknak kötelező lenne gondoskodni a temetéséről -

hacsak a terhességét éppen elvesztő vagy megszakító nő nem vállalja, hogy gondoskodik a temetésről.

Aki elmulasztja e kötelességeket teljesíteni 50-300 dolláros pénzbüntetésre vagy 30 napos elzárásra büntethető. A törvény támogatói szerint csupán arról van szó, hogy gondoskodni akarnak a magzati szövetek megfelelő elhelyezéséről, a kritikusok szerint viszont a jogszabály valódi célja az abortusz, és ezáltal a nők önrendelkezési jogának további korlátozása.

Szerintük a rendelkezés semmilyen orvosi célt nem szolgál, csak tovább növeli az abortusz költségét (vagyis cseles pénzbüntetést ró az így döntő nőkre, illetve azokra is, akik spontán vetéltek el).

A temetés pedig nyilvános megszégyenítéssel ér fel.

A törvény a 2016-ban Indianában - Mike Pence jelenlegi alelnök kormányzósága idején - elfogadott hasonló jogszabályt utánozza (amely emelett számos ponton szigorította az abortuszt illető rendelkezéseket). Az indianai törvényt májusban alkotmányosnak minősítette az amerikai legfelsőbb bíróság, minthogy az “a magzati maradványok megfelelő ártalmatlanításának jogos érdekét” szolgálja.

A legfelsőbb bírósági döntés nyomán több más államban (például Texasban) is hasonló törvényt készítenek elő. A Vice által idézett Francis Ryan republikánus képviselő szerint a törvény önkéntességen alapul, és csak lehetőséget kíván biztosítani a nőknek, hogy eltemethessék bármilyen korú magzatuk maradványait.

A törvény mögötti valós megfontolásokon túl a rendelkezések a kritikusok szerint még csak életszerűnek sem mondhatók. A megtermékenyített petesejtek több mint fele sosem ágyazódik be a méhnyálkahártyába, és azonnal kiürül. A nő rendszerint erről nem is értesül, de ezentúl

minden egyes alkalommal törvénysértést fog elkövetni, ha hagyja csak úgy eltávozni a sejtet, mindenféle dokumentum és temetés nélkül.

Emellett a lombikbébi-kezelésen átesett párokat is érinteni fogja a törvény, hiszen e beavatkozás általában számos sikertelen beültetési próbálkozást foglal magába. A nők önrendelkezési joga mellett álló aktivisták szerint a törvény egyetlen célja, hogy megnehezítse, még fájdalmasabbá és drágábbá tegye azt, hogy a nők szabadon dönthessenek testükről.

A törvénytervezetet a republikánus többségű pennsylvaniai képviselőház már elfogadta, és az ugyancsak republikánus többségű szenátusban sem lehet különösebb probléma az elfogadásával. Tom Wolf, önrendelkezéspárti demokrata szenátor ugyan vétót ígér, de az abortuszellenes demokraták könnyen összefoghatnak a republikánusokkal, és így együtt felülírhatják a kormányzói vétót.

Rovatok