Index Vakbarát Hírportál

Egymillió forintos processzort mutatott be az AMD

2020. január 7., kedd 19:20 | négy éve frissítve

Las Vegasban a CES kiállításon kiderült, mi fogja meghajtani a következő évben piacra kerülő számítógépeket, és pusztán a bejelentések alapján nehéz eldönteni, hogy az AMD vagy az Intel áll-e nyerésre. Az AMD a laptopokba szánt Ryzen 4800U csippel törne előre, és van egy brutális lapkája is, a 64 magos Threadripper, csak profiknak.

Az asztali számítógépek piacán az AMD egyre népszerűbb a Intelénél olcsóbb, mégis elég jó teljesítményű Ryzen processzoroknak hála, ezért mindenki arra volt kíváncsi, most milyen laptopokba szánt csipeket jelent be a cég. Ez talán az egyetlen terület a fogyasztói piacon, ahol az Intelnek még versenyelőnye van, miután a mobilok piacát elbukta, és az ott uralkodó Qualcommnak egy percig sincs miért aggódnia.

Szálakra tépve

Az AMD legjobban várt bejelentése a Ryzen 4000-es sorozatú lapka, amely a 7 nm-es gyártási eljárásnak köszönhetően igen jó teljesítményt tud leadni. Az AMD pofátlanul átvette az Intel névadási módszerét, és két sorozatban adott ki Ryzen 4000-es csipeket, a nagyobb fogyasztású (45W) H-sorozat való a gémereknek, míg az U-sorozat (15W) a hosszú üzemidejű és ultravékony laptopokat hajtja meg.

A legerősebb változat, a Ryzen 7 4800U processzor 8 magos és 16 szálas, alaphangon 1,8 GHz órajelen működik, ami feltekerhető 4,2 GHz-ig. Többet elárul teljesítményéről, hogy a legközelebbi versenytársának tekinthető Intel Core i7-1065G7 csiphez képest 4 százalékkal jobb az egymagos teljesítménye, 90 százalékkal jobb többmagos feladatokban, és 28 százalékkal jobb a grafikája.

Természetesen az összes létező gyártó, az Acer, az Asus, a Dell, a HP és a Lenovo is piacra dob 2020 első negyedévében Ryzen 4000-re épülő laptopokat.

Ezek a csipek lesznek az AMD laptopos kínálatában:

Modell Mag/szál TDP Órajel GPU magok Cache (MB)
AMD Ryzen 7 4800H 8C/16T 45W 4,2 / 2,9 GHz 7 12
AMD Ryzen 5 4600H 6C/12T 45W 4,0 / 3,0 GHz 6 11
AMD Ryzen 7 4800U 8C/16T 15W 4,2 / 1,8 GHz 8 12
AMD Ryzen 7 4700U 8C/8T 15W 4,1 / 2,0 GHz 7 12
AMD Ryzen 5 4600U 6C/12T 15W 4,0 / 2,1 GHz 6 11
AMD Ryzen 5 4500U 6C/6T 15W 4,0 / 2,3 GHz 6 11
AMD Ryzen 3 4300U 4C/4T 15W 3,7 / 2,7 GHz 5 6
AMD Athlon Gold 3150U 2C/4T 15W 3,3 / 2,4 GHz 3 5
AMD Athlon Silver 3050U 2C/2T 15W 3,2 / 2,3 GHz 2 5

Még egy ütőkártyát előhúzott az AMD a bemutatóján, a több mint egymillió forintba (3990 dollárba) kerülő bivalyerős Threadripper 3990X lapkát, amelynek 64 processzormagja van, 128 szálat kezel, és 288 MB cache van beleépítve. Ezt nyilvánvalóan nem laptopokba szánják, hanem asztali gépekbe, és ezen belül is csak a legkomolyabb filmes munkákon, animációkon dolgozó profik kezei közé való a szörnyeteg. A RED kamerák gyártójával tesztelték, megfelel-e a csip Hollywood igényeinek.

Az Intel nem volt túl erős az ellentámadásban. Már a CES előtt bejelentette, hogy a hamarosan boltokba kerülő Core i7 H-sorozatának tizedik generációja átlépi majd az 5 GHz-es határt, vagyis ezek a processzorok nagyobb órajelen dolgoznak majd, mint a Core i9-es csipjei. A lapkagyártó azt ígéri még, hogy javul a munkamegosztás a processzormagok közt, ami szintén jelentősen növelheti a csipek teljesítményét.

Sokkal több idő jutott a sajtótájékoztatón az ígéretekre, a jövőbeli - talán 11. generációs – Tiger Lake plaformra. Ebben egy régi elmaradásukat pótolják azzal, hogy most először tesznek rendes grafikus gyorsítást a processzorba, magyarán az alaplapi videokártya sem lesz akkora szívás, mint most. Ez lesz a DG1 nevű grafikus mag, és a bemutató alapján csak annyit tudni róla, hogy a Destiny 2 játék jól fut rajta.  

A korábbi grafikus teljesítmény duplázását ígérik.

Erre viszont még várni kell, csak 2020 második felében érkeznek meg az új lapkák. 

Ellenfél nélkül

Mivel a CES egyre inkább szól az autókról, és kevésbé a fogyasztói kütyükről, érthető a Qualcomm bejelentése: a Snapdragon Ride lehet a lelke az önjáró autóknak. Valamikor 2023-ban, mert az autógyártók eléggé lassú tempóban fejlesztenek.  Persze a Qualcommot nem emiatt ismerjük jól, hanem amit a mobilok világában művel a cég. 

Erről pedig mindent elmondtak még decemberben. Idén a csúcskategóriás mobilokban Snapdragon 865 dolgozik majd, amelyben igencsak felpörgetik a mesterséges intelligencia dedikált támogatását:

15 TOPs teljesítményt pakolnak a lapkába.

Ez 15 ezer milliárd műveletet jelent másodpercenként, és több mint a duplája annak, amit az előző Snapdragon 855 csip tudott. A csipnek erre a tudására többek közt hang- és képfelismerő algoritmusok és appok épülhetnek, soha nem látott képességekkel, miközben az aksit sem merítik kiugró mértékben. A képfeldolgozás ezen kívül is nagyot ugrik:

összesen 2 gigapixelnyi információt tud feldolgozni.

Ezzel a képességgel lehetővé válik a 200 megapixeles szenzorok használata, és azok is megfelelő sebességgel, bemozdulás nélküli és jól fókuszált képeket tudnak majd produkálni. Persze sok gyártó úgy alkalmazza majd a 200 megapixeles szenzorokat, hogy a jobb képminőség érdekében több pixelből lesz egy, így valószínűleg a végén csak 50 vagy 25 megapixeles képeket kapunk majd.

Mivel mobilokról van szó, igen lényegesek a Qualcomm hálózati kapcsolatokat érintő fejlesztései. Természetesen a Snapdragon 865 alapból támogatja az 5G-t és a wifi 6-ot, a bluetooth frissítésével pedig javulhat a vezeték nélküli fülhallgatók minősége. Az aptX Adaptive kapcsolódási szabvány például támogatja a nagyfelbontású, 24 bites és 96 kHz-es audio jelfolyam továbbítását, míg az aptX Voice a telefonbeszélgetések minőségét emeli.

Egyedül az lehet necces az idei csúcsmobilokkal, hogy a 865-ös rendszercsipből kikerült a 4G és az 5G, külön csip kezeli a mobilnetes kapcsolatokat. Mivel a modem nem integrált, a mobilgyártóknak két külön alkatrészt kell megvenniük egy működőképes telefonhoz, ami növeli a helyigényt, és további drágulást okoz. Meg lehet nézni, hogy milyen 5G-s mobilok jelentek meg 2019-ben: mindegyik XXL-es modell a normál méretű változathoz képest, és a 7 hüvelykhez közelítő kijelzőikkel inkább nevezhetők tabletnek, mintsem telefonnak.

Rovatok