Index Vakbarát Hírportál

Eggyé válik az autó és vezetője

2020. január 13., hétfő 23:10

Tavaly azt írtuk a Las Vegas-i CES szórakoztató elektronikai showról, hogy jönnek az elektromos járművek, sőt már nyakunkon vannak. Idén nyilvánvalóvá vált, hogy a legnagyobb autóipari szereplők gőzerővel dolgoznak a zéró emissziós technológiákon, a CES-en látott koncepcióautóik pedig ezek bemutatását szolgálják, de ezen túlmenően már több hamarosan piacra kerülő sorozatgyártott autót is látni lehetett, ami az EV-piac egyre gyorsuló tágulását jelzi.

Idén az is közhelyszámba ment már, hogy a CES nem csak konzumelektronikai kütyüexpó, hanem egész komoly autóipari kiállítás is egyben. Az egyik legnagyobb csarnokot csak a közlekedési technológiáknak szentelik, de az összes többi kiállítótérben is egyre több az autóipari cég, startup, kutatóműhely, szakmai szervezet.



A kiállított fantasztikus négykerekű járművek alapján úgy tűnik, a jövő útja az ember és az autó egyre magasab szintű összesimulása felé vezet: mindenben ott lesz a mesterséges intelligencia, az 5G hálózatokon kommunikáló IoT (dolgok internete) eszközök az autókba is beépülnek Az utazás mindennél eddiginél kényelmesebb és szórakoztatóbb lesz, az ember-autó interfész pedig az érintésvezérelt, sőt, érintés nélkül vezérelt megoldások felé evolválódik.

Nagyképes összefoglalónk igyekszik a látottak legjavát bemutatni, az elektromos kukásautótól kezdve a Mercedes őrületes sci-fi kocepciójáig.

Rovatok