Index Vakbarát Hírportál

Nyolcvanöt százalékkal nőtt az erdőirtás az Amazonas-medence brazil szakaszán

2020. január 15., szerda 18:54

Az előző évhez képest 85 százalékkal nagyobb területen irtották ki az esőerdőt Amazónia észak-brazíliai részén 2019-ben.

- derült ki a brazil Országos Űrkutatási Intézet adataiból. Az intézet szerint miközben 2018-ban 4946 négyzetkilométernyi, addig tavaly 9166 négyzetkilométernyi esőerdőt pusztítottak el a térségében, azaz a 2019-es volt az elmúlt öt év legkiterjedtebb erdőirtása az országban.

Az adatokat a műhold alapú DETER rendszeren keresztül gyűjtötték, amely valós időben követi nyomon a térségben zajló erdőirtást. Az éles növekedés egybeesik a jobboldali populista Jair Bolsonaro brazil elnök hivatalba lépésével, és nem véletlenül. Bolsonaro ugyanis nyíltan kétségbevonja a klímaváltozás létét és az Amazonas-medence amortizációjának a globális klímaválságban játszott szerepét, ezen kívül elnökként számos intézkedésével lazított az Amazónia természeti kincseinek kiaknázására vonatkozó szabályozásokon, és az agrárminisztérium alá rendelte a környezetvédelmet.

A magukat nyeregben érző agrárbárók egyre erőszakosabban léptek fel a természeti értékeiket védelmező őslakosokkal és a környezetvédőkkel szemben; az elmúlt hónapokban három őslakost öltek meg két külön incidensben az északkelet-brazíliai Maranhao államban. Ezért a Human Rights Watch (HRW) nevű nemzetközi emberi jogi szervezet a héten felszólította Bolsonarót környezetügyi politikájának megváltoztatására, mondván, hogy

az elősegíti a szándékos erdőirtásokat és az erdőt óvó emberek elleni támadásokra sarkall.

A környezetvédőkkel szembeni ellenséges hozzáállás komoly diplomáciai viszályokat is eredményezett, amikor egyes európai vezetők Bolsonaro fejére olvasták az Amazonas térségében pusztító erdőtüzeket – melyek száma egyébként szintén egy friss adat szerint az előző évhez képest 30 százalékkal emelkedett 2019-ben, elérve a 89 178-at.

(MTI)

Rovatok