Index Vakbarát Hírportál

Véget érhet az Apple Lightning pályafutása

2020. január 17., péntek 13:50

Több mint tíz év után megint elővette az Európai Unió törvényhozása a Lightning csatlakozót, amit egyedül az Apple és a partnerei használnak, miközben mindenki más céljainak tökéletesen megfelel az usb-c csatlakozó. Az iPhone nyolc éve tölthető és szinkronizálható ilyen csatlakozófejű kábelekkel, és a Lightning egy ideje már hangátviteli aljzatként is működik.

Az Európai Parlament tagjai nem kimondottan az Apple gyakorlatát kifogásolták, a másik oldalról közelítették a problémát, és arra sürgetik az Európai Bizottságot, hogy kényszerítse a technológiai cégeket egyetlen univerzális töltőszabvány alkalmazására. Ez alapján nemcsak a Lightning érintett, hanem az elavult microUSB csatlakozó is, ami még mindig megtalálható az olcsóbb elektronikus eszközökön.

Még nem tudni, hogy mikorra írnak ki szavazást a témáról, de az Apple máris jelezte, hogy szerintük ez nagyon nem jó ötlet. A kaliforniai gyártó egy évvel ezelőtt azzal érvelt, hogy több mint egymilliárd eszközt adott el Lightning aljzattal, egy ilyen váltás felhasználók százmillióit érintené, és nem ösztönözné, hanem egyenesen befagyasztaná az innovációt.

Mondták mindezt úgy, hogy az Apple legtöbb eszközén usb-c aljzat van: ezt találjuk meg a Macbook laptopokon és az iPad Pro tableteken. Több mint valószínű, hogy ezekhez is kellően innovatív termékeket gyártanak az Apple partnerei, nem csak az olcsóbb iPadekhez és a mostanáig eladott iPhone-okhoz.

A csatlakozók kis mérete miatt egészen apró adapterrel megoldható lenne a Lightning és usb-c közötti átmenet, és most is árul az Apple olyan átalakítót, amely a microUSB kábeleket konvertálja Lightning végűvé.

Előkerült egy másik korábbi elképzelés is, amelyben az Apple nem vacakol tovább a vezetékekkel, és teljesen átáll vezeték nélküli működésre. Az aksik már induktívan is tölthetők, az adatátvitel megoldott a wifivel, a mobilozók füléből kilógó Airpods fülesek pedig azt bizonyítják, hogy egyre többen megbarátkoztak a bluetooth alapú zenehallgatással is.

(BBC)

Rovatok