Andrew Wakefield, a ma már mindenhonnan kizárt, a normális emberek alkotta társadalmi csoportokban általános megvetéssel kezelt egykori orvos számára vélhetően nem 2010. február 2-a volt élete legboldogabb napja. A Lancet című szakfolyóirat, amely - hagyományait tekintve - a legtekintélyesebb orvosi kiadványnak számít, ezen a napon vonta végleg vissza Wakefield híres-hírhedt tanulmányát.

A cikk 1998-ban jelent meg, és azonnal hatalmas szenzációt - és ami még rosszabb, pánikot - okozott. Azt állította benne Wakefield, aki abban az időben a londoni Royal Free kórház gasztroenterológusaként dolgozott, hogy a kanyaró, a mumpsz és a rubeola ellen a csecsemőknek adott MMR oltás és az autizmus között ok-okozati kapcsolat van.

Az autizmus okairól 1998-ban kb. annyit tudtunk, mint ma - nagyjából semmit. Viszont természetes, hogy azok a szülők, akik gyermekénél ezt az állapotot diagnosztizálják, és emiatt kisebb-nagyobb mértékben zavart szenvednek szociális képességeik, tudni akarják, hogy miért történt mindez velük. Wakefield pedig megadta nekik a választ.

Ha nem lett volna Andrew Wakefield, a világ ma egy boldogabb hely lenne. Valószínűleg sokkal gyengébb lenne (ha létezne egyáltalán) az oltásellenes mozgalom, és ennek eredményeként az oltásokkal megelőzhető fertőző betegségek sem fenyegetnék a megtévesztett szülők gyermekeit. Nem kéne naponta cikket írni arról, hogy a kanyaró, a szamárköhögés és társaik, miközben tökéletesen kivédhetők lennének az oltások segítségével, újra felütötték fejüket Európában, Amerikában és a világ egyéb fejlett részein, és tucatjával halnak meg gyerekek, akiknek élniük kéne.

Az 1998-as tanulmány megállapításait tudományos értelemben már három évvel később megcáfolták, amikor valós adatokat elemezve nem találtak semmiféle összefüggést az MMR-oltás és az autizmus előfordulása között. Később a brit Sunday Times oknyomozása fényt derített Wakefield intrikáira. Egyértelmű pénzügyi érdeke származott abból, hogy kimutassa az oltás és az autizmus kapcsolatát.

Nem csak arról volt szó, hogy nem létező betegek adatait fabrikálta, hogy kijöjjön a nem létező összefüggés, de nagyon is létező beteg gyerekeket kezelt szándékosan félre, önös érdekeit követve. A Lancet arra hivatkozva vonta vissza a tanulmányt (ami egyébként egy rendes kutató számára hihetetlenül megalázó lett volna), hogy a kutatás hamisított volt, Wakefield pedig megvezette őket.

Ezután Wakefieldet kizárták a brit orvosi kamarából, vagyis nem praktizálhat orvosként az Egyesült Királyság területén. Ezzel befellegzett a karrierjének.

Hiszen ez nyitotta meg számára egy második, még sokkal jövedelmezőbb karrier lehetőségét. Itt a közönsége még annyira sem ért a tudományhoz, mint az átlagos betegek, akiket szerencsétlenségük Wakefield közelébe sodort. Ő lett az oltásellenes összeesküvés-hívő mozgalom szellemi vezéralakja, szó szerint prófétája.

Semmit sem vont vissza korábbi állításaiból, sőt magát a gyógyszergyártók háttérhatalma által levadászott áldozatként láttatja - vagy látja. Nem világos ugyanis, hogy Wakefield mentális értelemben épnek tekinthető. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy ő maga is elhiszi mindazt, amivel a híveit megtéveszti. De a végeredmény szempontjából ennek van a legkisebb jelentősége.

Bár a cikk visszavonása fontos pillanat volt, Wakefield károkozása mégis maradandó. Ma is létezik, sőt növekszik az a társadalmi csoport, amely a szekták gondolkodásmódját követve, mindenféle kívülről érkező kritikát gondolkodás nélkül elutasít, az ezerszeres cáfolatokat, unalomig sorolt, megdönthetetlen bizonyítékokat sem képes se értelmezni se elfogadni. 

Wakefield soha nem került börtönbe, és remekül él saját tanítványai körében.