Index Vakbarát Hírportál

Ukrajnában mobilra is letölthető a jogsi és a forgalmi

2020. február 6., csütörtök 15:19

Beindult csütörtöktől Ukrajnában az az állami internetes projekt, amelynek köszönhetően az ukrán autóvezetők az okostelefonjukra letölthetik saját vezetői engedélyüket és járművük forgalmi engedélyét. A Gyija (Hatás) elnevezésű állami digitalizációs projekt első eredményét Volodimir Zelenszkij ukrán elnök prezentálta egy kijevi fórumon. Hangsúlyozta, hogy a projekt célja megkönnyíteni az emberek életét.

A jogosítványok és a forgalmi engedélyek mostantól Apple App Store-on vagy Google Play Áruházon keresztül letölthetők mobiltelefonra a Gyija nevű állami weboldalról. Szavai szerint 9 millió ukrán autóvezetőnek nyílik meg a lehetőség, hogy használja ezt a szolgáltatást. Megjegyezte, hogy Európában Ukrajna a harmadik ország, ahol hasonló rendszert léptettek működésbe.

Zelenszkij kiemelte, hogy nem állnak meg, szeretnék, ha a tél végére a személyi igazolványok is elérhetők lennének okostelefonokon. Még idén tervezi az ukrán kormány a diákigazolványok, valamint az útlevelek digitalizálását is. Arszen Avakov belügyminiszter bemutatta a személyi igazolványok digitális tervét, eszerint azok QR-kóddal fognak megjelenni az okostelefonokon. Megjegyezte, hogy Ukrajna a második ország lesz Európában, ahol bevezetik a személyi igazolványok elérhetőségét mobiltelefonon.

Msztiszlav Banyik, a mobilalkalmazás fejlesztője elmondta, hogy márciustól a mobilszolgáltatók nem fognak külön tarifát felszámolni a Gyija weboldal megnyitására. "Ez azt jelenti, hogy ha legalább 1 kopejka van a mobilszámlán és 1 megabájt forgalomra keret, már elérhető az oldal."

Olekszij Honcsaruk miniszterelnök ugyanakkor megjegyezte, hogy jelenleg a statisztikák szerint az ukrán lakosságnak mindössze 9 százaléka él az online szolgáltatások nyújtotta lehetőségekkel ezért a következő három évben oktatási kurzusokat terveznek beindítani a digitális lehetőségek használatáról, amelyekbe legalább 6 millió embert szeretnének bevonni. (MTI)

Rovatok