Index Vakbarát Hírportál

Keményen lecsap a Twitter a koronavírusos álhírekre

2020. március 19., csütörtök 08:57

A továbbiakban komolyabban fog fellépni a Twitter a koronavírussal kapcsolatos álhírekkel és félrevezető információkkal kapcsolatban. A cég csütörtöki bejelentése szerint minden olyan bejegyzést eltávolítanak majd, ami hamisan tulajdonít gyógyhatást valaminek, alkalmas a pánikkeltésre vagy akadályozza a vírus elleni harcot – írja az Engadget.

Az új szabályok értelmében a platform törölni fogja például a szakértői vélemények hatékonyságát tagadó bejegyzéseket, a bizonyítottan hatástalan gyógymódok használatára való buzdítást és azt is, ha valaki szakértőknek, vagy a hatóságoknak tulajdonít egy nem tőlük származó információt. Ezzel remélhetőleg egy sor, többször megcáfolt, ám továbbra is terjedő hoaxot tudnak majd eltávolítani a platformról.

A Twitter nemcsak a kifejezett álhíreket törli majd le – mint például az, hogy a lélegzetünk visszatartásával kimutatható a vírus –, hanem az olyan általánosan félrevezető tartalmakat is, mint az, hogy a vírus nem fertőzi meg a gyerekeket, vagy hogy a távolságtartásnak nincs értelme. A cég kiemelte azt is, hogy az ilyen tweeteket

akkor is törlik, ha viccből lettek megosztva.

A cég szóvivője elmondta, egyelőre nincs mód arra, hogy a felhasználók jelenthessék az ilyen tartalmakat, egy külsős céggel dolgoznak az azonosításukon, de az sincs kizárva, hogy a jövőben gépi tanulásos módszerekkel is próbálkoznak majd. A techvilág épp a héten jelentette be, hogy összefog a koronavírusos álhírek ellen, de így is sok kritika érte a cégeket, amiért nem tesznek eleget az álhírek elleni harcban.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Rovatok