Index Vakbarát Hírportál

Első világháborús gyutacsokat találtak a krumpliban

2020. május 11., hétfő 10:25 | aznap frissítve

Normandiából származó import burgonyaszállítmányból kerültek elő feltételezett robbanótestek Dunaegyházán, közölte a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész És Hadihajós Ezred hétfőn. A honvédségi tűzszerészek Facebook-oldalán olvasható hír szerint rendőrségi bejelentésre vonultak ki Bács-Kiskun megyei községbe, ahol egy helyi üzem területén kerültek elő a gyanús fémtárgyak.

A krumpli közé méretüknek és színüknek köszönhetően elég jól elvegyülő tárgyakról Kovács Viktor őrnagy, tűzszerész kiképzési főnök megállapította, hogy "No 101 Mk II" típusú, brit gyártmányú, első világháborús tüzérségi gyújtószerkezetek. A tűzszerészek megvizsgálták a több mint 100 éves gyutacsokat és miután kiderült, hogy pirotechnikai anyagot már nem tartalmaztak, későbbi megsemmisítésre elszállították őket.

A brit gyártmányú első világháborús 101 Mk II ütőszeges csapódógyújtó volt, ami azt jelentette, hogy a tüzérségi lövedék orrába csavarták, és becsapódáskor az erő hatására az ütőszeg beindította a pici töltetet, ami aztán begyújtotta a lövedék robbanótöltetét. Az Imperial War Museum adatlapja szerint 1917 és 1921 között gyártották, az ammunitionpages.com adatlapja (.pdf) szerint többféle tüzérségi lövedékhez, különféle tarackágyúkhoz (howitzer) használták.

Több kérdés is felvetődik a Dunaegyházán talált gyújtófejekkel kapcsolatban (küldtünk kérdéseket a Honvédelmi Minisztériumnak és a tűzszerészeknek is, amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket). Leginkább azt lenne érdekes megtudni, hogy miképp kerülhettek a Normandiából származó import burgonyaszállítmány közé a százéves, pirotechnikai anyagot már nem tartalmazó gyutacsok. Az elvileg elképzelhető, hogy nagyüzemi, gépi betakarításkor forgatta ki a földből a gép a krumpli méretű és színű vastárgyakat, az viszont, hogy Normandiában nem nagyon voltak számottevő I. világháborús harcok, kissé növeli az eset körüli homályt.

Szerettünk volna többet megtudni a normandiai burgonyaszállítmányról, de a Haladás Mezőgazdasági Zrt. (a legnagyobb hazai burgonyatermelők és nagykereskedők egyike), aminek telephelyén a gyutacsokat találták, egyelőre nem kívánt a történtekről nyilatkozni, a termelési igazgató annyit mondott, hogy nagyon keveset tud még a hétfő reggeli eset körülményeiről.

Frissítés: Egy a témában jártas olvasónk segített oszlatni a rejtélyt:

A No. 101 MkII gyújtószerkezeteket többek között a brit BL 6-inch CWT tarack nagy robbanóerejű (HE) gránátjaihoz használták. Ezt a lövegtípust a brit erők az I. világháború után is szolgálatban tartották, és a II. világháború alatt is használták, többek között Normandiában is (Operation Epson, Windsor, Goodwood, stb). De hogy még bonyolultabb legyen a dolog: ebből a lövegtípusból a németek jelentős mennyiséget zsákmányoltak a Brit Expedíciós Erőktől 1940-ben, és ezeket a fegyvereket FH-412(e) jelzéssel szolgálatba állították a Wermacht tüzérségénél, sőt be is vetették, többek között Normandiában is. Szóval egyáltalán nem meglepő, hogy az I. világháborúban is használt gyújtószerkezetek maradványai kerülnek elő Normandiából, mivel az említett típust II. világháborúban is használták.

(Borítókép: Gajdos Milán hadnagy/Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész És Hadihajós Ezred)

Rovatok