Index Vakbarát Hírportál

Hasít az 5G Budapest belvárosában

2020. június 17., szerda 09:21 | aznap frissítve

Fél évvel ezelőtt próbáltuk ki a Vodafone 5G hálózatát, amit a szolgáltató elsőként indított el, most pedig a Telekom szolgáltatását néztük meg Budapest belvárosában. Ez már a tavasszal lezárt 5G árverésen elkelt frekvenciákon működik, ám egyelőre korlátozott területen, aminek viszonylag könnyű átlépni a határait, hogy visszajussunk a hétköznapi 4G LTE lefedettsége alá. 

Soha ilyen könnyen nem indult még mobilhálózat tesztelése: nálunk volt még a korábban tesztelt Huawei P40 Pro mobil, a Telekom pedig csak átküldött emailben egy 5G hozzáférést tartalmazó eSIM kártyát, ami tulajdonképpen egy QR-kód. Ezt beolvastam a készülék megfelelő menüpontjában, és hamarosan aktív volt rajta a Telekom által beállított díjcsomag. Futurisztikus távközlési fejlesztés, elképesztően hatékony, és nagyon zöld.

Nem kellett egy futárnak szén-dioxidot pumpálnia a levegőbe, csak hogy eljusson hozzám egy műanyag lapka, hiszen az egész eSIM rendszer digitális.

A teszt a Batthyány térről indult, ahol rögtön megmutatkozott  a Telekom-féle rendszer egyik erőssége, a remek ping. A hálózat válaszideje sokszor volt egy számjegyű, 8 ezredmásodperces legjobb értékkel, tizenháromszor 9 ezredmásodperccel, és végül a harminc mérés átlaga 10,9 ezredmásodperc lett. A Vodafone hálózatán tavaly a válaszidő átlaga 14,3 ezredmásodpercre jött ki, aminél még a saját 4G-s kártyám is jobban teljesített. Az akkori 5G-s eredmények a méréshez használt LG V50 mobil tesztjében jelentek meg.

Sebességben is erős volt a Telekom, 392 megabit per másodperc volt a letöltések átlaga, feltöltésben pedig 32,9 megabit jött ki a mérések összességéből.

Ez alkalommal nem sikerült megdönteni a Vodafone korábbi sebességrekordját, ami 714 Mbps volt az Astoriánál.

A Telekom hálózatán 683 megabit volt a csúcs a Deák téren.

Tesztelés közben folyamatosan sétáltam, a Batthyány tértől a Lánchídon át, a Bazilika érintésével egészen az Astoriáig. Meg is lett a kitűzött napi lépésszámom 121 százaléka, ami az elmúlt három hónap karanténja alatt szinte sohasem jött össze. Azt vettem észre, hogy Duna-partról a szűkebb utcákba érve meg-megbicsaklott a Speedtest, és ezek a helyszíneken különösen rossz volt az 5G válaszideje a nyíltabb terepen mértekhez képest, a 10 ezredmásodperc fölötti értékek váltak gyakoribbá. A sebesség viszont maradt a 300-500 Mbps tartományban.

Azt is jól megmutatta a teszt, hogy milyen terhelést jelent majd az 5G a hálózatokra és az előfizetői adatcsomagokra:

pár óra alatt 19,97 GB adatforgalmat generáltam

És még nem is kezdtem el igazán kihasználni az 5G-t, valódi alkalmazásokkal, amire kitalálták. 

Rovatok