Index Vakbarát Hírportál

A Facebook is jelölni fogja a szabályzatát sértő híreket

2020. június 27., szombat 15:18

A Facebook helyi idő szerint pénteken bejelentette, hogy a Twitterhez hasonlóan a jövőben jelölni a szabályzatát sértő hírértékű tartalmakat, szükség esetén pedig az amerikai elnökválasztással kapcsolatos bejegyzésekhez és politikai reklámokhoz is mellékel olyan linkeket, amelyek hiteles információkat tartalmazó oldalakra mutatnak – írja az MTI.

A Facebook egyik szóvivője megerősítette: az új intézkedések értelmében ma már ilyen, hiteles szavazási információkra mutató linkkel látnák el Donald Trump múlt havi, levélszavazatokról szóló bejegyzését is. Trump akkor azt állította, hogy a levélszavazásnak a járványhelyzet miatt sokak által szorgalmazott széleskörű kiterjesztése növelné a választási visszaélések kockázatát. Az üzenet Twitteren is megjelent, amely már akkor felhívta felhasználói figyelmét, hogy ellenőrizzék a bejegyzés valóságtartalmát. Trump ezen eléggé fel is húzta magát, bezárással fenyegetőzött, és rendeletben ment neki a közösségi médiának, az igaz balhé azonban nem ebből lett, hanem abból, hogy a Twitterrel ellentétben a Facebook semmilyen formában nem volt hajlandó korlátozni azt, amit az elnök kiír.

Emiatt az alkalmazottak sztrájkja mellett több kutató is arra kérte Mark Zuckerberget, hogy fontolja meg a gyűlöletkeltés visszaszorítását, ami különösen kardinális kérdéssé vált az Amerika-szerte tomboló tüntetéshullám, és általánosan felfokozott hangulat miatt. Az egyébként is rengeteget kritizált Facebook ellen az elmúlt napokban több nagy cég is bojkottot hirdetett, egyebek mellett a Coca-Cola is bejelentette, hogy legalább 30 napig nem hirdet majd a platformon – és semelyik másik közösségi oldalon sem –, így nem meglepő, hogy a cég valahogy megpróbált lazítani a szorításon.

Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója most leszögezte, hogy az új szabályozás alól a politikusok sem jelentenek kivételt, és hozzátette, hogy a jövőben letiltják mindazokat a rasszista és diszkriminatív hirdetményeket, amelyek valamely faji vagy vallási hovatartozás, szexuális orientáció vagy bevándorlói státusz alapján megnevezett csoportot mások biztonságát vagy egészségét veszélyeztető fenyegetésként tüntetnek fel.

Rovatok