Index Vakbarát Hírportál

A tanévkezdés és az influenzaszezon miatt a fiatalok könnyebben megfertőződhetnek majd

2020. augusztus 27., csütörtök 19:57

A koronavírus-fertőzéseknek a fiatalok körében gyorsan növekvő számára hívta fel a figyelmet csütörtökön Koppenhágában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodájának vezetője, hozzátéve, hogy a kontinens mindazonáltal felkészültebb, mint februárban volt – írja az MTI.

Nem akarunk felesleges jóslatokba bocsátkozni, de elképzelhető, hogy egy idő után többen kerülnek kórházba, és nőni fog a halálozási ráta is

– szögezte le Hans Kluge, aki elismerte, hogy bár a fiatalok ritkábban halnak bele a Covid-19-be, a betegség több szervet is megtámadhat.

„Senki nem legyőzhetetlen."

Hangsúlyozta mindazonáltal azt is, hogy a járványügyi hatóságok és az egészségügyi dolgozók már felkészültebbek, mint februárban, amikor először ugrottak meg az esetszámok. Emiatt lehet, hogy lehetőség lesz arra, hogy a járványt az országok a gazdaság leállítása és az iskolák bezárása nélkül is ellenőrzésük alatt tartsák.

Felhívta a figyelmet azonban arra is, hogy az ősszel a tanév megkezdése és a közelgő influenzaszezon miatt új kihívásokkal kell szembenézni a járvánnyal folytatott harcban. Az iskolákra kitérve Kluge úgy vélte, hogy bár a gyerekek szintén terjeszthetik a vírust, a társas összejövetelek ebből a szempontból kockázatosabbak, mint a tanintézmények.

Eközben a WHO főigazgatója bejelentette, a világszervezet bizottságot állít fel, amelynek a feladata az lesz, hogy megvizsgálja a 2005-ben elfogadott Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályoknak (IHR) a világjárváványokban vállalt szerepét.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz Genfben, diplomaták előtt hozzátette azt is, hogy a bizottság technikai ajánlásokat is megfogalmaz a rendszabályokkal kapcsolatban, valamint azok esetleges kiegészítéséről is dönt majd. A bizottság először szeptember 8-én és 9-én ül majd össze.

Gro Harlem Brundtland, a WHO egy korábbi elnöke júniusban újságírók előtt úgy vélekedett, a világszervezetnek változtatásokat kéne eszközölnie e rendszabályokban, mert szerinte a WHO miattuk nem támogatta az utazási tilalmat a járvány korai szakaszában. E lépést később az Egyesült Államok élesen bírálta.

Rovatok