Index Vakbarát Hírportál

Spanyolországban elkezdik emberen is tesztelni a koronavírus elleni védőoltást

2020. augusztus 28., péntek 17:12 | aznap frissítve

A spanyol gyógyszerügynökség (AEMPS) engedélyezte egy koronavírus-elleni védőoltás emberi tesztelését – jelentette be Salvador Illa egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján Madridban.

Az Ad26.COV2.S nevű vakcinát a Johnson & Johnson cég tulajdonában lévő Janssen Pharmaceutica vállalat fejleszti, amelynek klinikai vizsgálatához 190 önkéntest gyűjtenek Spanyolországban.

A vizsgálatok két madridi és egy santanderi kórházban zajlanak majd egészséges 18 és 55 év közötti, valamint 65 év feletti jelentkezők bevonásával.

A tárcavezető ismertetése szerint Spanyolország Belgiummal és Németországgal közösen vesz részt a kísérletek úgynevezett második fázisában, összesen 550 önkéntessel. Az ígéretes eredménnyel záruló első szakaszt az Egyesült Államokban és Belgiumban végezték több mint ezer vizsgálati alany közreműködésével.

Hozzátette, a tervek szerint a vakcinának lesz egy harmadik, utolsó szakasza is, amelynek sikere esetén várható a fogalomba hozatal kérelmezése.

Salvador Illa kitért arra is, hogy a spanyol gyógyszerügynökség több vakcinakutatást végző céggel is kapcsolatban áll klinikai vizsgálatok esetleges spanyolországi elvégzésére.

A miniszter hangsúlyozta: Spanyolország 30 millió adag oltóanyagra tart igényt abból a 300 millióból, amelyre az Európai Bizottság a 27 uniós tagállam nevében szerződést írt alá az AstraZeneca brit-svéd tulajdonban lévő gyógyszergyárral. Reméli, hogy az első dózisokat már december végén megkaphatják.

Ahogy világszerte, úgy Spanyolországban is számos kutatócsoport dolgozik védőoltás kifejlesztésén, a legelőrehaladottabb szakaszban a Nemzeti Biotechnológiai Központ kísérlete tart, ahol nemrég kezdték az oltóanyag állatkísérleteit.

(MTI)

Rovatok