Úgy tűnik, az elhízás, a cukorbetegség, a daganatok és egyéb krónikus betegségek drámai étrendi változásokhoz kötődnek.
A „Mismatch-hipotézis” azt állítja, hogy szervezetünkhöz, jobban igazodik őseink étrendje – így az emberi szervezet számára komoly harcot és bukást eredményez az egyre modernebb élelmiszerek metabolizmusa.
A feltételezést direkt tesztelni elég macerás lenne, azonban a távoli Kenyában élő, eredendően állattenyésztéssel foglalkozó turkana nép természetes kísérleti lehetőséget nyújthat a feltételezés igazolására.
A népcsoport életközösségei genetikailag megegyezőek, azonban tagjaik ősi és városi környezetben egyaránt élnek, és annak megfelelően is táplálkoznak. Ez egy rendkívül különleges helyzet: párhuzamosan vizsgálható, hogy a modern kori civilizációs betegségek milyen különbséggel érintik őket, és mennyire képesek alkalmazkodni a külvilághoz.
Az emberek teljesen más környezetben fejlődtek, mint amiben jelenleg élünk
– mondta Amanda Lea, a Lewis–Sigler Integratív Genomikai Intézet (LSI) posztdoktori munkatársa, a Science Advances tudományos folyóirat aktuális számában megjelenő tanulmány első szerzője. A kutató szerint egyik diéta sem általánosan rossz, nincs rossz étrend. Pusztán arról van szó, hogy
az ember evolúciójának története – a genetikai kódunk – és a modern kori élelmiszerek egyszerűen nem felelnek meg egymásnak.
A hipotézis évek óta létezik, de közvetlen tesztelése nehéz. A legtöbb kísérlet arra összpontosít, hogy összehasonlítsa a nyugati társadalmakat a vadászó-gyűjtögető népek tagjaival, de ez elkerülhetetlenül összekeveri az étrend bármely hatását más genetikai vagy életmódbeli különbségekkel.
Képzeletben lépjünk be Turkanába – egy távoli sivatagba Kenya északnyugati részén, ahol az állattenyésztés a létfenntartás, hovatovább az életben maradás kulcsa volt. Az 1980-as években a területet szélsőséges aszály sújtotta, de ezzel párhuzamosan nagy mennyiségű olajat találtak – ez a régió gyors átalakulásához vezetett. A lakosság nagy része feladta nomád életmódját, hogy falvakban és városokban éljen. Az ősi, hagyományőrző és -művelő turkanák azonban táplálkozásukban továbbra is állataikra támaszkodtak – dromedárok, tevék, zebuk, szarvasmarhák, zsíros farkú juhok, kecskék és szamarak jelentették a táplálékot és a megélhetést egyaránt, míg
a városokban élő turkanák szénhidrátokban és a feldolgozott élelmiszerekben jóval gazdagabb étrendre váltottak.
Ez a trend a növekvő globalizáció eredményeként az egész világon széles körben megfigyelhető – még távoli közösségekben is.
A hagyományos turkán étrend 80 százalékban állati eredetű élelmiszereken alapul: rendkívül magas a fehérjetartalma, kiemelkedően gazdag zsírokban, viszont szénhidrátot csak minimális mértékben tartalmaz.
Tulajdonképpen rájöttünk, hogy a kísérlet során alkalmunk volt tanulmányozni a hagyományos életmódról és étrendről való áttérés hatását az urbanizált életvitel magas szénhidráttartalmú étrendjére
– mondta Julien Ayroles ökológus-evolúcióbiológus, a Lewis–Sigler Integratív Genomikai Intézet adjunktusa, aki az új tanulmány vezető kutatója is egyben. A szakember rendkívülinek tartja, hogy egy genetikailag azonos, de mára már külön egy ősi és külön egy urbanizált életvitelű társadalomra szétvált népesség egy időben történő vizsgálatán keresztül lehetőség nyílik a modern kori evolúciós folyamatok és krónikus betegségek vizsgálatára.
A kérdés megválaszolásához a tudósok 1226 felnőtt turkán lakossal Turkana 44 különböző területén készítettek interjút, és összegyűjtötték a megkérdezett személyek egészségügyi adatait. A felméréseket végző szakemberek között volt Lea és Ayroles, valamint segítségükre volt a kenyai Mpala Kutatóközpontban működő kutatócsoport is Dino Martins vezetésével. Az Mpala Központ világszínvonalú ökológiai tanulmányok készítéséről híres, de úgy tűnik, a Turkana kutatásával és az NSF által alapított és finanszírozott genomikai laboratórium segítségével az antropológia és a szociológia, valamint a genetika és genomika is a szakterületévé válhat.
Először készül az Mpala NSF Genomikai és Stabil Izotópok Laborjának segítségével a turkanákról átfogó genetikai munka. Ez korszakalkotó!
– mondta Martins. Azonban hangsúlyozta, hogy egy ilyen jellegű kutatáshoz a tudóscsapatnak a helyi és a távolabb élő, ősibb közösségekkel nagy fokú bizalmon és kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatra van szüksége: ez meghatározza, milyen mértékben és minőségben tudnak feléjük közeledni, mennyire lesznek a populációk nyitottak. Az Mpala Központ és Turkana kapcsolata szerencsére ennek tökéletesen megfelel, hiszen hosszú múltra tekint vissza a szoros ismeretség – nem állt fenn szorongás és félelem, ami sikertelenné tehette volna a felmérést. A helyi közösségek 25 éve ismerik az Mpala intézetet, kutató munkatársait az őshonos emberek sokszor le is rajzolják.
A projekt keletkezésének körülményei rendkívül érdekesek. Julien Ayroles ökológus-evolúcióbiológus meglátogatta Dino Martins vezető kutatót, barátját a Harvardról a Turkana-medencei Intézetben. Egy brutálisan forró karácsonykor – a sivatag mélyén, mérföldekre minden falutól – Ayroles meglepődve látta, hogy egy csapatnyi nő üvegekben vizet hordott a fején. Martins elmondta neki, hogy a nők a társaiknak visznek vizet, és azt a
PÁR EDÉNNYI VÍZMENNYISÉGET ISSZÁK LEGALÁBB EGY HÉTIG.
Julien elképedt, nem fért a fejébe, hogyan is lehet ennyire kemény környezetben túlélni. Aztán megfordította a fejében gondolatban formálódó összefüggés irányát, és rájött, ő tért el az ősi alkalmazkodási képességektől, és ő próbálja saját magát hozzászoktatni a modern életmódhoz és táplálkozáshoz.
A KULCS TEHÁT AZ ALKALMAZKODÓKÉPESSÉG. SZERVEZETE AZ ŐSI, GENETIKAILAG KÓDOLT MEGANNYI TÚLÉLÉSI TECHNIKÁT ELVESZTETTE.
A találkozást követően a kutatócsapat a Turkana vidékén élők egészségi profilját igyekezte felmérni: 10 biomarkert vizsgáltak a lakosok körében – mind városokban és falvakban, mind pedig a hagyományos, ősi területeken.
A faktorok a következők voltak:
A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy
a hagyománynak megfelelő, állattenyésztő életmódot folytató és hús-zsír alapon étkező turkánok körében a markerek kiválóak voltak, de a városokba költözött Turkana lakosok rendkívül gyenge kardiometabolikus állapotot mutattak.
Sokkal magasabb volt körükben az elhízás, a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek és a magas vérnyomás előfordulási gyakorisága. Az egészségügyi mutatók arról is árulkodtak, hogy minél hosszabb ideje élt egy vizsgált személy a városban, annál kevésbé volt egészséges: akik egész addigi életükben városban éltek, rendkívül rossz egészségi állapotban voltak. Ayroles az eredmények és a vizsgálati összefüggések értelmezését és analizálását követően kijelentette, hogy
A szénhidrátalapú étrendre való áttérés az embereket megbetegíti.
Van egy kumulatív hatás is. Minél többet él a lakos városi környezetben – evolúciós szempontból nem egyező és megfelelő környezetben –, annál rosszabb lesz az egészségi állapota
– tette hozzá Lea.
A kutatók azonban figyelmeztetnek, hogy az eredményeket nem szabad étrendi tanácsként értelmezni – vagyis ez nem jelenti azt, hogy azonnal hatalmas mennyiségű húst kellene fogyasztani. Minden éghajlati övben és régióban más lehet a szezonális táplálék, azonban annak fogyasztása kiemelkedően elsődleges.
A kutatók számos további területen hasonló vizsgálatokat folytatnak és kezdeményeznek, szeretnék az egész emberiség evolúciógenetikáját felfedezni és megérteni a táplálkozás és az életmód fényében.
(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Shutterstock)