Index Vakbarát Hírportál

A Google Stadia bezárja a saját játékait fejlesztő részleget

2021. február 2., kedd 13:29

Még ki sem adott semmit a Google Stadia saját játékfejlesztésként, de már úgy gondolják a játékstreaminggel foglalkozó cégnél, hogy ez az ágazat veszteséges.

A videójáték-iparban nem ritka, hogy egy eleinte forradalminak tűnő technológia elsőre, sőt, akár másodikra sem jön be, például azért, mert nem támogatják szoftverekkel kellőképpen a fejlesztők, egyéb technológiai problémák akadnak vele, vagy esetleg a gamerpiac nem igazán vevő rá. Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy maga a technológia megbukott, előfordulhat, hogy még nem elég kiforrott, vagy nem elég „érett” a piac hozzá.

Ilyen volt például a kilencvenes években a VR-technológia, a Sony jó pár technológiája (kiterjesztett valóság, PS Vita stb.) és ilyen a játékstreaming is, amelynek első fecskéje, a 2010-es OnLive öt év után bukott meg. (A Sony vásárolta fel, és az lett az alapja a szintén nem annyira átütő sikerű PlayStation Now-nak.)

Stadia: a szolgáltatás terén is vannak még „kihívások”

Persze, ez nem jelenti azt, hogy maga a streamingtechnológia menne a levesbe, viszont az most már egyértelmű, hogy a 2018-ban bejelentett és 2019-ben indult Google Stadia például korántsem karcol annyira, mint amilyen nagy mellénnyel a Google annak még a '18-as E3-on bejelentette, hogy majd ők 

múlt időbe teszik a konzolos játékipart.

Bár végül is alapvetően szimpatikus elképzelés, hogy a videójátéknál magát a játéktevékenységet hardverfüggetlenné teszik, a Stadia rendszere azonban mégsem hozta azt a Google-nek, amire számítottak. Ennek legfőbb oka az lehet, hogy sokféle kisebb-nagyobb probléma húzza vissza a szolgáltatást, amely miatt az nem annyira vonzó a gamerek számára, mint ahogy azt az amerikai cég remélte. Egyrészről hiába van ingyenes verziója is a Stadiának, azzal csak egy-két játék fut, a Stadia Próért már 2990 Ft-ot kell havonta fizetni, így férhet hozzá a felhasználó az egyébként egy régi és annyira már nem túl izgalmas játékosfelhozatalhoz.

A legújabb és legvonzóbb játékokat viszont már külön meg kell venni Stadiára, ez pedig annyira nem szimpatikus a gamereknek: egyrészt ugyanannyiba kerülnek, mint bárhol máshol, másrészt visszatartó erő, hogy 

mi van akkor, ha a Stadia megbukik,

és akkor a gamerek is bukják a méregdrága megvásárolt címeket. Erről azonban egyelőre nincs szó: a Stadia, ha nem is „él is virul”, de továbbra is megmarad, mindössze erőteljes átalakuláson megy keresztül – nem kifejezetten pozitív irányba… 

Vége a belső fejlesztésnek

Ami egészen biztos, hogy a Google saját fejlesztői részlege: a Stadia Games & Entertainment, a saját, exkluzív fejlesztésű játékaival megy a levesbe. Sok időt és lehetőséget nem kaptak a bizonyításra: konkrétan meg egyetlen nagyobb címet sem fejlesztettek ki, a partneri szinten exkluzív játékok (például: Submerged Hidden Depths) pedig nem arattak túl nagy sikert.

Most már nem is lesz erre lehetőségük, mert a médiamogul átstrukturálja a Stadiát, és ezt az SG&E bánja.

A közleményben Phil Harrison, a Stadia alelnöke és vezérigazgatója arról írt, hogy 

mindig is azt tervezték, hogy az emberek bármelyik eszközön tudjanak játszani,

legyen az PC, Android vagy iOS. Most is ez a cél, sőt 2021-ben ez lesz az elsődleges cél, illetve arra fókuszálnak, hogy a lehető legjobb felhőalapú játékplatformmá alakítsák ki a Stadiát, illetve a fejlesztőkkel és kiadókkal is jó viszonyt szeretnének kialakítani, hogy a szolgáltatásba csábítsák őket, törekednek a gyümölcsöző partnerkapcsolatokra. Viszont ezért áldozatokat kell hozni, és a játékfejlesztői részleget leépítik.

A hivatalos indoklás az, hogy a játékfejlesztés rendkívül költséges és időigényes tevékenység, amely ráadásul az erőforrásokat elveszi attól az elsődleges iránytól, hogy a Stadia felhőalapú platformként funkcionáljon. Magyarán: többé nem akarnak exkluzív címeket fejleszteni azokon a játékokon kívül, amelyek már elkészültek, vagy még készülnek.

Jade Raymondot ismét szélnek eresztik

Ez egyben azt jelent, hogy a legelső Assassin's Creeddel elhíresült, és azóta oly sok stúdiót és kiadót megjárt játékfejlesztőnő, Jade Raymond sem vezeti többé az SG&E-t, sőt az egész Google Stadiát otthagyta, ismét más utakon jár.

A Stadia Games and Entertainmentet ennek értelmében megszüntetik, és értelemszerűen a csapat többi tagját más pozíciókba osztják majd be. Montrealban és Los Angelesben zárnak be a stúdiók, és ez mintegy 150 játékfejlesztőt érint.

Maga a Stadia szolgáltatás megmarad: a Stadia és a Stadia Pro továbbra is elérhető az eddig megvásárolt játékokkal, csak a Google nem fejleszt többé játékokat.

Rovatok