Index Vakbarát Hírportál

Légszennyezést felfogó szupernövényeket azonosítottak

2021. február 18., csütörtök 20:58

A madárbirsfélék cserjéi fogják fel a legjobban a légszennyezést a nagy közúti forgalmú térségekben, míg más növények jelentős szerepet játszhatnak az épületek hűtésében, az áradások mérséklésében – állapították meg brit botanikusok.

A Királyi Kertészeti Társaság (RHS) kutatói a sövények hatékonyságát vizsgálták a légszennyezés elnyelésében, összehasonlítva különböző cserjéket, köztük a madárbirsféléket, a galagonyát és az óriás tuját. A nagy forgalmú utak mentén a vaskos levelű madárbirs (Cotoneaster franchetii) volt az a faj, amely más fajokhoz képest 20 százalékkal hatékonyabban szívta magába a légszennyezést – mutatták ki a szakemberek. Egy kevésbé forgalmas utcán azonban nem találtak ilyen különbséget.

A városok nagy forgalmú főútvonalain azt találtuk, hogy a sűrűbb lombozatú, érdesebb és bolyhosabb levelű fajok, köztük a madárbirsfélék a leghatékonyabbak. Tudjuk, hogy hét nap alatt egy 1 méter széles, jól ápolt, sűrű bokor annyi szennyezőanyagot nyel el, mint amennyit egy gépkocsi 800 kilométert haladva kibocsát

– idézte Tijana Blanusát, a kutatás vezetőjét a The Guardian brit napilap honlapja. Ezért a madárbirs ideális növény a forgalmas, légszennyező utak mentén, míg más térségekben a fajok vegyítése javasolt – magyarázta.

Folyamatosan azonosítunk új szupernövényeket páratlan tulajdonságokkal, amelyek más fajokkal kombinálva még hasznosabbak, miközben a mindennapos élőhelyet biztosítják a vadvilág számára

– tette hozzá Alistair Griffiths professzor, az RHS tudományos igazgatója.

Rovatok