Index Vakbarát Hírportál

A francia hírszolgáltatók bepanaszolták a versenyhatóságnál a Google-t

2021. február 25., csütörtök 11:54

A francia monopóliumellenes nyomozók azzal vádolták az Alphabet Inc.-t (a Google anyavállalatát), hogy nem tartotta be az állami versenyhatóság utasításait azzal kapcsolatban, hogy miként kell tárgyalásokat folytatni a hírkiadókkal a szerzői jogokról.

A kifogásközlésként ismertetett 93 oldalas jelentésben a nyomozók azt írták, hogy a Google mulasztása kivételesen súlyos természetű – jelentette a Reuters magukat meg nem nevezett források alapján.

A francia hírkiadók azért tettek a panaszt, mert szerintük

a Google nem jóhiszeműen tárgyalt velük és nem törekedett megállapodásra.

Kimaradtak a „buliból”

Ugyanezek a kiadók nem voltak részesei annak a hároméves, 76 millió dolláros szerződésnek, amelyet korábban az amerikai cég és egy 121 kiadványt magában foglaló csoport kötöttek. E megállapodást jelentős előrelépésként mutatta be mind a Google, mind a kiadók, akik azt aláírták, de sok, a megállapodásból kimaradt kiadót feldühített.

A francia versenyhatóság az eladások 10 százalékáig bírságot szabhat ki az általa szabálysértőnek ítélt cégek számára, a Google éves értékesítése pedig körülbelül 183 milliárd dollárt tett ki 2020-ban.

A vizsgálati jelentés kulcsfontosságú eleme a hatóság szankcionálási folyamatának, de az az Isabelle de Silva által vezetett francia versenyhivatal feladata, hogy eldöntsék: a hivatal büntetést szab-e ki, vagy sem ebben a konkrét ügyben.

Tavaly az Apple már megégette magát a franciáknál

A francia monopóliumhatóság által valaha kiszabott legnagyobb büntetés tavaly az iPhone-gyártót, az Apple Inc.-t sújtotta, 

1,1 milliárd eurós bírsággal

az elosztói és kiskereskedelmi hálózattal szembeni versenyellenes magatartás miatt. A versenyhivatal szóvivője a sajtó megkérdezésére egyelőre nem kívánt az ügyben nyilatkozni.

A Reuters megkereste a Google-t is, a cég pedig ezt a hivatalos választ adta:

Elsődleges feladatunk a törvényeknek való megfelelés, valamint a jóhiszemű tárgyalások folytatása a kiadókkal, amint azt a kiadókkal az elmúlt néhány hónapban megkötött megállapodások is bizonyítják. Most felülvizsgáljuk a kifogásközlést, és szorosan együttműködünk a francia versenyhatósággal.

A Google kifogásolt tárgyalási politikájáról szóló francia jelentés épp akkor kerül porondra, amikor a világ országai arra ösztönzik az olyan amerikai internetes óriásokat, mint a Google és a Facebook Inc., hogy több bevételt osszanak meg a hírkiadókkal. A kérdés a héten különösen fokozott nemzetközi figyelmet kapott, mert a Facebook az összes ausztráliai szolgáltatással kapcsolatos híreket betiltotta egy ausztráliai törvény miatt, amely arról szól, hogy a kereső- és közösségimédia-techóriásokat (Google, Facebook stb.) megadóztassák a hírekért.

A Reuters a két forrására hivatkozva arról ír, hogy a francia nyomozók szerint a Google nem tett eleget a versenyhivatal azon kéréseinek, hogy három hónapos határidőn belül tárgyalásokat kezdjen a kiadókkal, és megadjon minden olyan adatot, amelyre a felügyelet szerint a kiadóknak szüksége van.

Az AFP még nem írt alá semmit, a Reuters köszöni, jól van

A Google-lel a megállapodást aláíró kiadói lobbi, az APIG nem válaszolt azonnal a megjegyzésre irányuló kérelemre. Az AFP francia hírügynökség és egy másik média lobbicsoport, a SEPM – melyek nem írtak alá még semmilyen szerződést sem a Google-lal – nem nyilatkoztak még az ügyben.

A Reuters egyébként arról ír, hogy a hírügynökség már januárban globális szinten megegyezett a Google-lel olyan feltételekkel, amelyeket nem hoztak nyilvánosságra.

Rovatok