„Várt öröm nagyobb öröm” – tartja a mondás. Az emberek, a csimpánzok, a papagájok és a varjak is megtanulták az önkontroll gyakorlását – ez a tulajdonság a magasabb szintű intelligenciához kapcsolódik. Most viszont a Guardian egy cikke arról ír, hogy a kutatók szerint a tintahalak szintén képesek késleltetni az örömokozást, hogy még jobban „átéljék” a jutalom örömét.

A kutatók a híres

a tintahalakra adaptált változatát használták. Az eredeti kísérletben a magukra hagyott gyerekek választhattak, hogy azonnal megeszik a felkínált mályvacukrot, vagy inkább várnak, mire a kutató visszaér, és akkor kapnak még egyet. Itt most akváriumi környezetben, hat tintahalnál próbáltak ki egy hasonló kísérletet.

Jelek halaknak

A tintahalaknak olyan kamrákat mutattak be, amelyeket különböző látványjelekkel formák formájában jelöltek meg. Például az egyik jelzés azt jelentette, hogy az ételt abban a kamrában helyezik el, az ajtó kinyílik – míg egy másik azt jelentette, hogy amikor ételt helyeznek a kamrába, akkor késik az ajtó kinyílása. Az egyik jelzés ellentmondásos volt – annak ellenére, hogy az ételt a kamrába tették, és az ajtót kinyitották, egy további műanyag réteg akadályozta meg a tintahalat a jutalom elfogyasztásában.

Amikor a tintahalak először látták meg a kamrákat, azonnal nekiestek az ételnek, ahogy meglátták, mintha nem lenne holnap. Idővel rájöttek, hogy minden kamrának megvannak a maga szabályai. Azt elég gyorsan megtanulták, hogy „megszerezhetetlen ételt” jelentő kamrával nem érdemes fáradni, mert megértették, hogy ott sohasem kapják meg az áhított ételt.

Az első „kiképzés” befejeztével a tintahalat két kamra jelenlétében tesztelték – a „közvetlen” kamrában egy olyan ételt kaptak, amit kevésbé szerettek, míg a „késleltetett” kamrában olyat, amelyet imádtak.

A kutatók egy olyan beállítást is kipróbáltak, ahol kontrollbeállításban ezeket a feltételeket tükrözték, azzal a különbséggel, hogy a „késleltetett kamra” ezúttal a nem elérhető kamra volt.

Azt szerettük volna megtudni, hogy képesek-e a tintahalak a kontextustól függően, rugalmasan önkontrollt gyakorolni.

– mesélte dr. Alex Schnell, a kutatás vezetője és a Cambridge-i Egyetem viselkedésökológusa.

Láthatták a kedvenc ételüket a beszerezhetetlen kamrában, de soha nem juthattak hozzá – ezért el kellett dönteniük, hogy megkísérlik-e mégis, vagy csak azonnali étel lehetőséget választják.

Összességében a tintahal késleltette az evés örömszerzését, amikor jobb minőségű zsákmányhoz vezetett, és akár 50 másodperc és 130 másodperc közötti időtartamot is fenn tudták tartani – írták a szerzők a Proceedings of the Royal Society B. folyóiratban.

Emlősöknél és madaraknál már régóta közismert az önkontroll

Korábbi kutatások arra vezettek rá, hogy egyes főemlősök és madarak képesek erre a magas szintű önkontrollra, mivel közösségben élnek, különféle több-kevésbé bonyolult kapcsolatrendszerekben többféle kapcsolatot tartottak fenn és eszközöket is használtak – nyilatkozta Schnell.

Ez a kutatás szempontjából azért érdekes, mert például ezeknek a fajok képesnek kell arra lenniük, hogy ne egyenek magvakat, vagy ne vadásszanak egy adott pillanatban, azért, hogy fészket építhessenek, vagy valamilyen primitív eszközt készítsenek, vagy egyszerűen csak megvárják, amíg a párjuk még nem evett.

Ez viszont nem vonatkozik a tintahalra ... nem közösségi lények, és nem használnak eszközöket.

– hangsúlyozta Schnell.

Az életösztön is közrejátszik

Ehelyett az önkontroll azért alakulhatott ki a tintahalakban, hogy a „hatékonyságot” maximalizálják (például a legjobb élelmet szerezzék be) – feltételezte. Másrészről arra is vigyázniuk kell, hogy mivel maguk 

nagyon hosszú időszakokat töltenek el álcázva, és szinte mozdulatlanok maradnak, hogy elkerüljék a ragadozók észlelését. Ez a mozdulatlan viselkedés megszakad azonban, ha a tintahal táplálkozik, tehát ki kell várniuk a megfelelő pillanatot, amikor szabad a pálya.