A kínai hordozórakéta vasárnap hajnalban az Indiai-óceánba visszahullott darabjai talán nem okoztak semmilyen kárt, viszont a világűrben lebegő részei nagyon komoly veszéllyel fenyegethetik az űrállomásokat, ráadásul ilyen űrszemétből még nagyjából 22 500 másik van.
A kínai rakétahordozó darabjai a földön kárt nem okoztak – igaz, a vízi világban okozott kár egyelőre nem ismert –, viszont a világűrben maradt részei nagyon is veszélyesek lehetnek. Aki látta Alfonso Cuarón Gravitáció című 2013-as űrhajós moziját Sandra Bullockkal és George Clooney-val a főszerepben, annak nem ismeretlen, hogy mekkora veszélyeket hordoz magában a világűrben lebegő szemét, hiszen a film központi szála, hogy egy űrállomásnak ütközve ezek micsoda – akár emberéletben is mérhető – károkat okozhatnak.
És ez nem csak science-fiction.
Moribja Jah, a Texasi Egyetemen dolgozó űrhajózási mérnök a BBC-nek készített videóanyagában többek között arról beszélt, hogy
több mint 22 500 különböző méretű, a kínai hordozórakétáéhoz hasonló roncs vagy egyéb haszontalan tárgy lebeg az űrben.
Ezek különböző nagyságúak: van olyan, amelyik csak okostelefon méretű, de van olyan is, amely akár egy űrállomásnyi veszélyt hordoz magában.
Hogy az arányokat is nézzük: nagyjából 3500 működő műhold kering a föld körül, és ezekért az emberiség számára nagyon is értékes technológiákért napi szinten aggódhatunk, ugyanis amikor az űrszemét hozzájuk ütközik, menthetetlenül károsíthatja vagy teljesen tönkre is teheti őket. Olyan létfontosságú szatelitekről beszélünk, amelyek a földi GPS-szolgáltatásokhoz, az üzleti élethez, banki tranzakciókhoz vagy az időjárás-jelentésekhez szükségesek. Nagyon nem mindegy tehát, hogy ezekkel a műholdakkal mi történik a világűrben, arról nem is beszélve, hogy az ütközés után ezekből is olyan roncs lehet, amely aztán a további, világűrben lévő, még működő szateliteket is fenyegetheti.
Hogy felvegyék a harcot az űrszeméttel, Moriba Jah professzor és kollégái az ilyen roncsok viselkedésének nyomon követése és előrejelzése érdekében kidolgozták az AstriaGraphot – egy közel valós idejű térképszoftvert, amely az egyes objektumok helyét mutatja a térben.
A rendszer a mintegy 200 „szuperszétszóródót” figyeli – ezek nagy méretű rakétatestek, amelyek több ezer darabra törhetnek
– magyarázta a professzor.
Ezek a „három különböző ország” (vélhetően az USA, Oroszország és Kína) által gyártott rakétatestek bizonyos esetekben több évtizede az űrben lebegnek, és Jah szerint igazi időzített bombák, ugyanis vagy maguktól felrobbanhatnak, vagy összeütközhetnek más roncsokkal, több ezer darabra hullva.
Hogy mennyire nem elhanyagolható az űrszemét mennyisége, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nagyjából
az 1950-es évek óta tart az űrszemetelés,
amely egyre drasztikusabb mértékben növekszik. Nem elég, hogy nem tudunk csak úgy megszabadulni tőle, mint a földön lévő szemét esetében, de az űrszemetelés ráadásul nagyon konkrét veszélyt is jelent a jelenleg működő szatelitek számára.
A professzor feltette a BBC-videóban a költői kérdést:
Vajon az említett három ország fog-e nagy összegeket költeni arra, hogy megszabaduljunk ezektől a „szuperszétszóródásoktól”, amelyekkel a hatalmas rakétaroncsok fenyegetnek, amikor az emberiséget sok más probléma is fenyegeti? Miért is törődnének vele?
Az AstriaGraph egy nyitott és közösség által finanszírozott, valós idejű térkép, amelyet az amerikai kormány megbízásából készítettek.
(Borítókép: A Föld geostacionárius magasságból készült képe az űrhulladékok rajait ábrázolja alacsony földi pályán. Fotó: Electro Optic Systems / AFP)