Index Vakbarát Hírportál

Kibermaffia támadta meg az Egyesült Államok legnagyobb olajvezetékét

2021. május 10., hétfő 19:58

Az amerikai kormány vasárnap vészhelyzetet hirdetett, miután a legnagyobb olajvezetékük napok óta áll zsarolóvírusos kibertámadás miatt.

A Colonial Pipeline napi 2,5 millió hordót szállít – a keleti part gázolaj-, benzin- és repülőgép-üzemanyag-ellátásának 45 százalékát. Pénteken 

egy hackerbanda teljesen kikapcsolta a rendszert,

és a szolgáltatás helyreállítása jelenleg is folyik.

Az amerikai üzemanyagárak hétfőn a szivattyúknál nagyrészt változatlanok maradtak, de szakértők szerint ez megváltozhat, ha a leállás elhúzódik. Gaurav Sharma független olajpiaci elemző szerint rengeteg üzemanyag rekedt a texasi finomítókban. 

Az emiatt kihirdetett vészhelyzeti státusz enyhíti a közúti üzemanyag-szállításra vonatkozó szabályokat. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az Egyesült Államok 18 államában a járművezetők extra vagy rugalmasabb munkaidőben dolgozhatnak, amikor finomított kőolajtermékeket szállítanak.

Ha keddig nem oldják meg a problémát, akkor nagy bajban vannak. Az első érintett területek Atlanta és Tennessee lennének, aztán a dominóhatás egészen New Yorkig tartana.

Elmondta, hogy a határidős olajkereskedők most kapkodnak, hogy kielégítsék az igényeket, miközben az amerikai készletek csökkennek, és a kereslet – különösen az autók üzemanyaga iránt – növekszik, ahogy a fogyasztók visszatérnek az utakra és a gazdaság talpra áll.

A közlekedési minisztérium által kiadott ideiglenes mentesség lehetővé teszi, hogy a kőolajtermékeket tartálykocsikkal szállítsák New Yorkig, de ez közel sem lenne elegendő a csővezeték kapacitásának kielégítésére

– figyelmeztetett Sharma.

Lecsapott a „SötétOldal”

Több forrás is megerősítette, hogy a zsarolóvírus-támadást a „SötétOldal” (DarkSide) nevű kiberbűnöző banda okozta, melynek tagjai csütörtökön behatoltak a Colonial hálózatába, és közel 100 gigabájtnyi adatot ejtett túszul a szokásos zsarolóvírusos módszerrel.

Az adatok lefoglalása után a hackerek pénteken váltságdíjat követelve zárolták az adatokat egyes számítógépeken és szervereken. Ha nem fizetik ki, azzal fenyegetőznek, hogy kiszivárogtatják azokat az interneten.

A Colonial közölte, hogy együttműködik a bűnüldöző szervekkel, kiberbiztonsági szakértőkkel és az Energiaügyi Minisztériummal a szolgáltatás helyreállításán. Vasárnap a cég azt is megosztotta, hogy bár négy fővonala továbbra sem működik, néhány kisebb mellékvonal a terminálok és a szállítási pontok között már üzemképes.

A Colonial, ahogy tudomást szerzett a támadásról, gyorsan lekapcsolt bizonyos rendszereket, hogy megfékezze a fenyegetést. Ezek az intézkedések átmenetileg leállították a csővezeték működését, és hatással voltak néhány informatikai rendszerünkre, amelyek helyreállítása jelenleg is aktívan folyik.

– közölte a cég egy hivatalos közleményben.

Hozzátették, hogy a teljes informatikai rendszert csak akkor állítják helyre, amikor ezt  biztonságosnak ítélik, és a működés újra teljes mértékben megfelel az összes szövetségi szabályozásnak.

Már egész országokat veszélyeztet

Az incidens rávilágít arra, hogy a zsarolóvírusok egyre nagyobb veszélyt jelentenek a kritikus nemzeti ipari infrastruktúrára,

nem csak a vállalkozásokra.

Emellett egy olyan, több tízmillió dollár értékű informatikai bűnszervezet-ökoszisztéma kialakulását is jelzi, amely semmihez sem fogható, amit a kiberbiztonsági iparág valaha is látott.

A DarkSide-támadás áldozatai a számítógépük képernyőjén megjelenő értesítés mellett egy információs csomagot is kaptak, amelyben tájékoztatják őket arról, hogy számítógépeik és szervereik titkosítva vannak.

A banda felsorolta az ellopott adatok összes típusát, és elküldte az áldozatoknak egy  kiszivárogtató oldal URL-címét, ahol az adatok már betöltődtek, és csak „arra várnak”, hogy automatikusan közzétegyék azokat, ha a vállalat nem fizet a határidő lejárta előtt. A DarkSide emellett azt is közölte az áldozatokkal, hogy bizonyítékokkal is tud szolgálni a megszerzett adatokról, és kész törölni az összes adatot a Colonial hálózatáról.

Ez már igazi bűnszervezet

A Digital Shadows, egy londoni székhelyű kiberbiztonsági cég szerint a DarkSide úgy működik, mint egy vállalkozás.

A banda fejleszti az adatok titkosítására és ellopására használt szoftvert, majd „társvállalatokat” képez ki, amelyek tagjai a szoftvert tartalmazó eszköztárat, egy váltságdíjfizetést követelő e-mail-mintát és a támadások végrehajtására vonatkozó képzést kapnak. A partnercég ezután a DarkSide-nak fizeti ki a sikeres zsarolóvírus-támadásokból származó bevételük egy százalékát.

Amikor a szervezet márciusban egy új szoftvert adott ki, amely a korábbinál gyorsabban képes titkosítani az adatokat, 

a banda még egy sajtóközleményt is közzétett, sőt, még újságírókat is meghívott egy interjúra.

Továbbá, a bűnszervezetnek még egy weboldala is van a dark weben, ahol felsorolják az összes feltört vállalatot és az ellopott adatokat, valamint van egy etikai oldaluk is, ahol azokat is szervezeteket közzé teszik, amelyeket elvből nem támadnak meg.

Hogyan történt a támadás?

A Digital Shadows kiberbiztonsági cég szerint a Colonial támadás a világjárvány miatt átalakuló munkavégzés következhetett be, ugyanis több mérnök távolról, otthonról is hozzáfér a csővezeték vezérlőrendszeréhez.

James Chappell, a Digital Shadows társalapítója úgy véli, hogy a DarkSide megvásárolta az olyan távoli asztali szoftverekkel kapcsolatos fiókok bejelentkezési adatait, mint a TeamViewer és a Microsoft Remote Desktop.

Mostanában egyre több áldozattal találkozunk, ez most tényleg hatalmas probléma. Egyre nő a kisvállalkozások száma, amelyek áldozatául esnek a hasonló akcióknak – ez pedig globálisan is nagy problémává válik a világgazdaság számára

– állítja Chappell.

A Digital Shadows kutatása szerint a kiberbűnöző banda valószínűleg egy orosz anyanyelvű országban operálhat, mivel feltűnően kerüli a posztszovjet államokban működő vállalatok megtámadását.

(Borítókép: A Colonial Pipelin olajvállalat tartályai. Fotó: Luke Sharrett / Bloomberg / Getty Images)

(BBC)

Rovatok