Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, hogy mekkorát kaszált az Apple a Fortnite-on

2021. május 22., szombat 14:38

Az Apple vezére is tanúskodik az Epic által indított perben.

Az Apple kontra Epic perből derült ki, hogy az Apple legalább 100 millió dollárt keresett a népszerű Fortnite játékból befolyt jutalékon.

Ezt az összeget az Apple az Epic-játék App Store-ban való két és fél éves működése alatt kereste – derült ki a folyamatban lévő trösztellenes per során. 

Michael Schmid, az Apple egyik vezetője, aki az App Store-ban található játékok üzleti fejlesztését felügyeli, szerdán, a meghallgatás során fedte fel az összeget – jelentette a Bloomberg. Arra a kérdésre, hogy az Apple több mint 200 millió dollárt keresett-e a Fortnite-hoz kapcsolódó díjakból, Schmid azt mondta, hogy erre válaszolni 

„nem lenne helyénvaló”.

Az Apple még tavaly tette ki az Epic Games szűrét az App Store-ból, miután az Epic bevezette saját rendszerét az alkalmazáson belüli fizetésekre, megkerülve az Apple azon követelményét, hogy egyes fejlesztők a saját fizetési rendszerét használják, amely akár 30 százalékos jutalékot is felszámít.

Illegális monopólium az Epic szerint

Az Epic, amelyet ilyen módon elzártak az iPhone- és iPad-felhasználók jövedelmező közönségétől, beperelte az Apple-t egy észak-kaliforniai szövetségi bíróságon, azt állítva, hogy az Apple üzletpolitikája gyakorlatilag monopóliumot épít.

Az App Store-ból származó jutalékok csak 2020-ban 22 milliárd dollárt hoztak az Apple-nek a Bloomberg szerint. Ha az Epic keresete sikerrel jár, az Apple elveszítheti az egyik legfontosabb bevételi forrását.

Az Apple vezetője, Tim Cook, aki állítólag az Apple utolsó tanúja lesz a május 3-án kezdődött perben, péntek reggel tanúskodott az ügyben.

(Bloomberg)

Rovatok