Index Vakbarát Hírportál

Merre van az okosruha-részleg?

2021. július 10., szombat 12:05

Itt, a közeljövőben. A textil közé varrt érzékelők mérik majd a test rezdüléseit.

A kínai ZTE cég támogatásával jelentették be a barcelonai Mobil Világkongresszuson (MWC) a YouCare névre hallgató olasz projektet. A YouCare a tervek szerint egészségügyi eszközöket integrálna észrevehetetlen módon ruhadarabokba, majd egy apró, 5G-s egységgel a pólót a viselője okostelefonja segítségével rákötné az internetre.

A YouCare által megálmodott és demózott póló lényege, hogy a textil közé olyan apró polimerérzékelőket szőnek, amelyek fel sem tűnnek a viselő számára, így a legtermészetesebb képet tudják adni az ember testének mindennapi működéséről, hisz azok nincsenek műanyag és fémmérőkkel körülhálózva, amelyek hathatnak a viselkedésükre. Ezzel például a távmedikai szolgáltatásokban az orvosok sokkal jobb és természetesebb képet kaphatnak arról, hogy pácienseik szíve hogyan működik egy átlagos napon, milyen a testhőmérsékletük, illetve hogyan veszik a levegőt. A korábbi hasonló próbálkozásokhoz képest a YouCare abban lenne egyedi, hogy nemtől és kortól függetlenül bárki használhatná, és a pólónak nem kellene tökéletesen a testre tapadnia a mérések elvégzéséhez.

A krónikus betegségekben szenvedők, a sok egészségügyi problémával és kiszolgáltatott helyzetben élők számára megváltoztathatja az életet ez az eszköz, ezért érdeklődik iránta a Nemzetközi Vöröskereszt is.

Mivel az érzékelők nem képesek adatfeldolgozásra és -továbbításra, így a pólóba egy címkeméretű egység is kerülne. Ebben egy miniatürizált vezérlő összegyűjtené az érzékelők adatait, majd digitális formátumba alakítaná őket, melyeket kétirányú platformra továbbít. Innen a felhasználó okostelefonja vagy okosórája megkapja az egészségügyi méréseket, de ha kell, külső eszköz – például adatközpont, orvosi számítógép – is leolvashatja őket. A ZTE-nek itt, az adattovábbítás részében lenne feladata. Az általuk szolgáltatott 5G hálózaton keresztül történne a tervek szerint az adattovábbítás az így IoT eszközzé váló okospólóból a kétirányú platformra, onnan pedig a telefonokra vagy az adatközpontba. Ez felvet adatbiztonsági kérdéseket, például az adatok titkosítását illetően – például kinek lesz jogosultsága a továbbítás után az egyén egészségügyi adatait megtekinteni, a saját orvosán kívül milyen más szervezetek láthatnak rá még az adatokra –, de ezekről egyelőre nem esett szó.

A YouCare projekt, bár még nem is lépett be a tesztidőszakba sem és ezt el sem indítják jövő őszig, ambiciózus terveket állított az iránt, milyen egészségügyi méréseket végezne el okospólójával. Ezek között szerepel:

Tervek szerint a projekt nem csak a betegségek megfigyelése és az orvoslás, de a sport világában is áttöréseket hozhat az eddig használt, nagyközönség számára is elérhető eszközökhöz képest. A pólót Olaszországban gyártják majd újrahasznosított anyagokból, mosógépben simán moshatónak tervezik és a textil, melyből készül leselejtezés után újrahasznosítható lesz. Mivel egyelőre csak prototípus van belőle, így megközelítő árat sem közöltek.

Rovatok