Index Vakbarát Hírportál

A Windows gyenge pontjait támadja az izraeli kémszoftver, Magyarország is vett belőle

2021. július 16., péntek 14:28 | aznap frissítve

Magyarország is szerepel azok között az országok között, amelyek vásároltak abból az izraeli kémszoftverből, amellyel eddig legalább száz civil aktivistát, újságírót és politikust figyeltek meg tíz különböző országban – adta hírül a Bloomberg.

A Candiru névre keresztelt szoftverből Magyarországon kívül Oroszország, Izrael, Szaúd-Arábia, Üzbegisztán, Szingapúr, Katar és Indonézia is vásárolt. A Torontói Egyetem megfigyelések és illegális hackertámadások nyomon követésével foglalkozó kiberbiztonsági kutatói már a Microsoftot is figyelmeztették, ugyanis a kémszoftver a Windows gyenge pontjain keresztül képes támadni.

A program segítségével a kormányok magánszemélyek, adott esetben ellenzéki politikusok digitális levelezésébe tekinthetnek be.

Korábban egy másik izraeli cégről, az NSO-ról is kiderült, hogy hasonló termékeket gyártanak, ám azzal védekeztek, hogy azok csakis a terrorizmus és a bűnözés elleni fellépést szolgálják. Ennek megfelelően állításuk szerint lépéseket tettek annak érdekében, hogy ne élhessenek vissza a rendszerrel, 55 országnak így nem is adtak el belőle.

A Torontói Egyetem ennek ellenére arra figyelmeztet, hogy a kémszoftverekkel esetlegesen visszaélő autoriter rendszerek komplett digitális arzenálból válogathatnak. Egyik vezető kutatójuk szerint a Candiruhoz hasonló kémprogramokat a „félelem exportálására” használják fel.

Sajtóhírek szerint a kormány több milliárd forintért vásárolt egy olyan kémszoftvert, amely politikusok, civil aktivisták és újságírók megfigyelésére szolgál. Amennyiben ez igaz, akkor a Fidesznek sok kérdést kell megválaszolnia

– írja közleményében az MSZP Országos Központja. A párt szerint a megválaszolásra váró kérdések:

A kormány mi alapján gondolta úgy, hogy szüksége van egy ilyen kémprogramra? Melyik szervezet használja ezt a szoftvert? Mire használják, valóban politikusok, civilek és újságírók megfigyelése a céljuk? Mikor vették és pontosan mennyibe került a megfigyelőprogram?

Ezeket a kérdéseket írásban is benyújtja a párt, ha nem kap választ. Hozzáteszik:

ha a kormány megkerüli az érdemi válaszadást, azzal csak azt erősíti meg, hogy Orbán magasabb fokozatba kapcsolta az illiberális állama építését.

Ha ez a beszerzés megtörtént, az törvénytelen és elfogadhatatlan eljárás, amely egyszerre jelzi, hogy Orbán Viktor retteg, és azt is, hogy bármire képes a hatalma megtartása érdekében – reagált a Bloomberg hírére a Demokratikus Koalíció (DK). A párt szerint

jellemző, hogy információk szerint ebből a szoftverből az Orbán-kormányon kívül például Oroszország, Üzbegisztán vagy Szaúd-Arábia szerzett be, hogy a megfigyelendő személy számítógépén halászva szerezzenek információkat a célszemélytől és a célszemélyről.

A párt képviselője, Vadai Ágnes közölte, hogy a DK nevében írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktorhoz a beszerzés és a szoftver felhasználásának részleteivel kapcsolatban. Hozzátette:

Ha van már ilyen kémprogram a kormány birtokában, ezt az ügyet a Dobrev Klára vezette új kormány szigorúan ki fogja vizsgálni. A totális diktatúra felé tett újabb lépés elkövetőinek jogi felelősségre vonásra is számítania kell.

Rovatok