Index Vakbarát Hírportál

Eddigi legösszetettebb repülését hajtotta végre a NASA Mars-helikoptere

2021. augusztus 5., csütörtök 12:33

Eddigi legösszetettebb repülésén van túl az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Mars-helikoptere – számolt be az MTI.

A NASA szerdai közlése szerint az Ingenuity július 24-én hajtotta végre tizedik tesztrepülését. Ennek alkalmával két olyan képet készített, amelyek egyesítésével a kutatók egy háromdimenziós felvételt kaptak a Jezero kráter felszínének gyűrődéseiről. A minihelikopter hetedik felszállóhelyéről útnak indulva új, 12 méteres magassági rekordot is felállított, négyszer irányt váltott és tíz képet készített színes kamerájával, mielőtt új leszállóhelyén landolt.

Az Ingenuity lehetővé teszi a Perseverance marsjáró tudományos csapata számára, hogy egyszerre legyen két helyen – mondta Kevin Hand, a marsjáró első tudományos kutatássorozatának társvezetője. Hozzátette:

Jelenleg a Jezero kráter egy olyan részén vagyunk, ahol a rover a misszió első tudományos mintagyűjtésére készül. Ezzel egy időben az Ingenuity részletes betekintést ad egy geológiai szempontból potenciálisan érdekes formációba, amely tőlünk több száz méterre található.

Az ultrakönnyű helikopter a Perseverance marsjáróhoz erősítve érkezett meg a Marsra február 18-án. A drón április 3-án vált le a roverről a tesztrepülések számára kijelölt tízszer tíz méteres területen, a Wright Brothers Field névre keresztelt „űrrepülőtéren”.

A Perseverance marsjáró feladata olyan kőzetmintákat gyűjteni, amelyek a földi értelemben vett élet nyomaira utalhatnak a bolygó múltjából. Ezalatt azokra az adatokra és felvételekre fog támaszkodni, amelyeket a helikopter gyűjtött és készített.

Rovatok