Index Vakbarát Hírportál

Pestises mókusokat találtak Kaliforniában

2021. augusztus 5., csütörtök 07:34

South Lake Tahoe városának környékén azonosítottak több mókust is pestis betegséggel, ezért lezárták a tóparti Kiva strandot és a Taylor Creek Látogatóközpontot is.

A helyi lap szerint a fertőzött állatok nem érintkeztek emberrel, így a betegséget nem adták át, ám elővigyázatosságból augusztus 6-ig a fertőzött területekre nem engednek be túrázókat a hatóságok. A Tahoe-tó melletti lezárt részeken a hatóságok augusztus 6-ig a tervek szerint elvégzik a fertőtlenítést, ezt követően pedig újranyitják azokat.

A pestis betegség kórokozója, a Yersinia pestis (korábban Pasteurella) enterobaktérium jelen van a természetben Kalifornia El Dorado megyéjében, ahol South Lake Tahoe városa is található. A betegség a vadon élő állatokat sújtja, amikről a fertőzött állat testnedvével vagy bolhák közvetítésével, a bolhacsípés során juthat át emberre a betegség. Éppen ezért a helyi hatóságok folyamatosan figyelmeztetik a lakosságot és a turistákat, hogy kerüljék a vadállatokkal történő érintkezést, a bolhacsípések ellen pedig próbáljanak hosszú szárú túraruhákkal védekezni.

A középkorban pusztító európai pestisjárványhoz hasonló ma már nem történhetne meg, hála a sztreptomicin és tetraciklin antibiotikumoknak, melyekkel a bubópestis általában gyógyítható. Emberre veszélyt a tüdőpestis és a szeptikus fertőzés jelenthet, melyek kezelései gyakran hatástalanok.

Az Amerikai Egyesült Államokban évente általában hét pestises esetet regisztrálnak, leginkább a délnyugati államokban. Kaliforniában 2020-ban volt öt év után az első eset, melynek során egy helyi nő fertőződött meg bubópestissel, miközben kutyát sétáltatott a vadonban.

Rovatok