Index Vakbarát Hírportál

A csecsemők úgy kacagnak, mint a majmok

2021. szeptember 5., vasárnap 20:41

Felnőtt korra csak a hangosabb és irányítható kilégzéses nevetés marad.

A csecsemők nevetési mintái megegyeznek a főemlősökével, derül ki a Leiden Egyetem pszichológusainak Biology Lettersben megjelent tanulmányából.

A felnőtt nevetés folyamata alapvetően egy belégzéssel indul, majd hangosan induló és egyre halkuló „ha-ha-ha” hang kiadásával jár. A csecsemők ezzel szemben belégzés és kilégzés közben is nevetnek.

A majomnevetést nehezebb elmagyarázni, de lényeg itt a „huh-ha-huh-ha” hangok váltakozása

– magyarázza Mariska Kret professzor, a tanulmány szerzője.

A csecsemőkacaj persze nem minden főemlős fajéval egyezik, inkább a törzsfejlődésileg hozzánk közelebbi fajokkal, a csimpánzokkal és törpecsimpánzokkal egyezik.

Kret a kutatáshoz három és tizennyolc hónapos kor közötti csecsemők nevetését mutatta be önkénteseknek, akiknek értékelniük kellett, hogy a kacaj milyen arányban tartalmaz belégzést. A száz megkérdezett mindegyike megállapította, hogy a babák belégzés közben is nevetnek. Ezt a hangelemzés is megerősítette.

A résztvevőknek azt is értékelniük kellett, hogy melyik nevetést találták kellemesnek vagy fertőzőnek. Az eredmények szerint a kilégzéses nevetést találták pozitívabbnak. Kilégzés közben hangosabb és irányíthatóbb a nevetés, a babák így jobban tudják kommunikáln, ha tetszik nekik valami.

Kret már emberi hangkiadások fejlődését, például a sírást is vizsgálná. Jelenleg azt kutatja, hogy az orángutánok, a gorillák és az emberek mennyire utánozzák a környezetükben előforduló nevetéseket.

(CNN)

Rovatok